Foci

Újabb kilenc gyanúsított a magyar bundaügyben

Immár 39-re nőtt a gyanúsított labdarúgók száma, miután a Központi Nyomozó Főügyészség újabb kilenc embert hallgatott ki.

A KNYF tájékoztatása szerint a 2009. október 28-án lejátszott Szigetszentmiklós – Kaposvölgye (3-2) Magyar Kupa-mérkőzés kapcsán a Kaposvölgye akkori labdarúgóit, S. Józsefet, V. Józsefet, J. Gyulát, Sz. Lászlót és H. Gyulát egy rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség.

A gyanúsítottak közül V. József beismerő vallomást tett. Sz. László a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, majd vallomást tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. J. Gyula és H. Gyula a gyanúsítás ellen panasszal éltek, majd a vallomástételt megtagadták. S. József a gyanúsítás ellen nem élt panasszal, de a vallomástételt megtagadta.

A 2010. június 5-én lejátszott MTK II.-Cegléd (1-2) NB-II.-es mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban B. Bálintot egy rendbeli társadalmi szervezet tagja által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és Sz. Ádámot egy rendbeli felbujtóként elkövetett gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette és egy rendbeli felbujtóként elkövetett társadalmi szervezet tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség.

B. Bálint a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, majd vallomást tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
Sz. Ádám a gyanúsítás ellen nem jelentett be panaszt, vallomást tett, ugyancsak tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A 2009. augusztus 26. napján lejátszott Nyíregyháza-Diósgyőr (3-0) Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban – a Diósgyőr akkori labdarúgóit, G. Tamást és K. Norbertet egy rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség. (A mérkőzéssel kapcsolatban korábban már meggyanúsították L. Ákos és K. Zsolt vonatkozásában.) G. Tamás és K. Norbert a gyanúsítás ellen panaszt jelentettek be, majd mindketten megtagadták a vallomástételt.

Ezzel az ügyben kihallgatott gyanúsítottak száma 39-re, míg a manipulációval érintett mérkőzések száma 30-ra nőtt. A gyanúsítottak közül jelenleg 4 fő van előzetes letartóztatásban, míg a többiek – köztük az e héten kihallgatott gyanúsítottak – szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik