Foci

Minden út Münchenbe vezet

Mióta Bajnokok Ligájának hívják a legrangosabb európai labdarúgókupát, most először nyerhet csapat hazai pályán.

Nem volt könnyű dolga a két finalistának, ugyanis a Bayern München csak komoly nehézségek, és egy tizenegyespárbaj után ütötte ki a Real Madridot, míg a Chelsea a Barcelonával nézett farkasszemet a legjobb négy között, és összesítésben 3-2-vel búcsúztatták a katalánokat.

Pedig már a csoportkörökben is volt meglepetés bőven. Ráadásul a németek nem is jutottak be automatikusan a főtáblára, az utolsó selejtezőkörben csatlakoztak a viadalhoz, ott azonban simán, összesítésben 3-0-ra legyőzték a svájci FC Zürich gárdáját. Így a bajorok bejutottak a csoportkörbe, egészen pontosan az A-csoportba vezetett az útjuk, ahol a Manchester City, a Napoli és a Villarreal volt az ellenfelük. A kvartettből négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel elsőként jutottak tovább.

A Chelsea helyzete valamivel nehezebb volt az E jelű négyesben, ugyanis az utolsó körben tudták csak bebiztosítani a továbbjutásukat: hiába kezdtek két győzelemmel – köztük egy 5-0 a Genk ellen – és egy döntetlennel, a folytatásban ikszeltek a belgákkal és kikaptak a Bayer Leverkusentől, így a hatodik kör előtt a Leverkusen, a Chelsea és a Valencia is harcolt az egyenes kieséses szakaszért. Végül a németek Genkben csak 1-1-et játszottak, míg a londoniak hazai pályán simán megverték a Valenciát, így elsőként léptek tovább a csoportjukból.

A nyolcaddöntőben a Bayern a Baselt kapta, de a könnyű ellenfélnek tűnő svájciak meleggé tették a pitét a bajoroknak: az odavágón 1-0-ra nyertek, így hátrányból várta a visszavágót a müncheni csapat. A második felvonásra azonban megrázták magukat, és nagyon csúnyán kiütötték a Baselt, 7-0 lett a vége, köszönhetően Mario Gomez négy lőtt góljának.

A németek…. (Fotó: AFP)

Az angolok számára igazán izgalmasra sikeredett a Napoli elleni összecsapás, ugyanis Olaszországban 3-1-re kaptak ki, a visszavágót viszont 3-1-re nyerték, így következett a hosszabbítás: a 105. percben Ivanovic találata jelentette a Chelsea-nek a negyeddöntős helyet.

A legjobb nyolc között a londoniak idegenben és otthon is nyertek a Benfica ellen, csakúgy, mint a Bayern a Marseille ellen, így mindkét alakulat az elődöntőben, majd a döntőben találta magát.

…vagy az angolok örülnek majd jobban szombat este? (Fotó: AFP)

Ha már döntő, ejtsünk szót a finálé helyszínéről is. Jó ómennel vág neki a szombati, BL-döntőnek a Bayern München, ugyanis a sorozat 20. kiírásánál tartunk, de még egyik alakulat sem vívhatta a szezon egyik legfontosabb meccsét hazai pályán. Korábban, amíg BEK-nek nevezeték a legrangosabb európai kupasorozatot, kétszer fordult elő, hogy hazai pályán játszhatta a döntőt valamelyik fél: 1957-ben a Real Madrid nyert a Santiago Bernabéuban, míg 1965-ben az Internazionale a San Siróban. Így, ha a bajorok hódítják el trófeát idén, akkor 100%-osok lesznek a hazai környezetben játszó csapatok a BEK, illetve a BL történetében.

Ráadásul München nem először ad otthont a finálénak: 1979-ben a Nottinhgam Forrest a Malmö elleni 1-0-s győzelemmel szerezte meg története első BEK címét, majd 1993-ban, az első BL-szezon végén a Marseille szintén ilyen arányban verte meg a Milant. Végezetül 1997-ben, ha nem is hazai pályán, de mindenképpen német földön, a Borussia Dortmund 3-1-es sikert aratott a Juventus felett. Magyar vonatkozású a mérkőzés, ugyanis Puhl Sándor vezette azt a mérkőzést, ahol a – Paulo Sousával felálló – Dortmund első, és eddig utolsó BL-győzelmét megszerezte.

Az utolsó müncheni döntő:

Azonban mindhárom döntőt az Olimpiai Stadionban vívták, szombaton viszont a 2005-ben épült Allianz Aréna lesz a finálé házigazdája. 2001-ben vetődött fel az ötlet, hogy új otthonba költözzön az1860 München és a Bayern. A város lakosainak 65,8%-a támogatta is az elképzelést, hogy felépüljön a világ egyik legmodernebb komplexuma, melyet végül 2005. május 30-án nyitottak meg.

Szép látványt nyújt az aréna, ha kivilágítják (Fotó: AFP)

A stadion alapvetően a 2006-os németországi világbajnokságra készült, mégis egy barátságos klubmérkőzéssel adták át: az 1860 München a Nürnberget fogadta a fehér, piros és kék színekben világító stadionban.

A vb idején hat mérkőzést játszottak az Allianz Arénában: négy csoportmeccset, egy nyolcaddöntőt – Németország-Svédország -, valamint egy elődöntőt – Franciaország-Portugália – láthatott a 69451 néző.

Ha bajnoki mérkőzésről van szó, 69901 néző foglalhat helyet a stadionban, míg nemzetközi mérkőzés esetén ez a szám 66 ezerre csökken. Ebből 106 a VIP, 400 a sajtónak fenntartott hely. Az arénában négy öltöző található, egy az 1860 München, egy a Bayern játékosainak, és egy-egy az ellenfeleknek.

De nappali fényben sem csúnya (Fotó: AFP)

A szombaton 20.45-kor kezdődő döntőre négy árkategóriájú jegyet bocsájtottak piacra: a legdrágább 370 euróba (kb. 110 ezer forint) került, de lehetett kapni 260 euróért (kb. 78 ezer forint), 160 euróért (kb. 48 ezer forint) is jegyeket. A legolcsóbb kategória a 70 eurós belépő volt, ez forintban körülbelül 21 ezernek felel meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik