Foci

A Liverpool lefocizta a Chelsea-t

liverpool chelsea (liverpool, chelsea)
liverpool chelsea (liverpool, chelsea)

Az angol labdarúgó-bajnokságban egy tét nélküli mérkőzésen a tartalékos londoniak alapos verésbe szaladtak bele Liverpoolban.

Rövid időn belül másodszor találkozott az angol labdarúgás két nagyágyúja, hiszen a hétvégén az FA-kupa döntőjében éppen a Liverpool és a Chelsea lépett pályára, akkor Londonban.

A kupát elhódította a londoni csapat, most viszont a bajnokságban a középmezőnyhöz tartozó liverpooliak alaposan kitömték a 6. helyen álló, ugyanakkor Bajnokok Ligája-döntőre készülő Di Matteo-csapatot.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vendégek tartalékosan léptek pályára, nem volt a kezdőben Cech, MataLampard és Drogba sem. A kapuban Turnbull kezdett, a balszélen Bertrand, a hazaiak viszont Gerrard kivételével (még mindig sérült a karmester) erős csapattal álltak ki.

A Chelsea-nak gyakorlatilag semmi köze nem volt az első félidőhöz, igaz, Sturridge egy alkalommal megkínálta egy lövéssel Reinát, Fernando Torres pedig elképesztő nagy gólt lőhetett volna kiszorított helyzetből, de csak a kapufát találta el a 35. percben (így tett korábban Ivanovic is egy fejest követően).

Akkor már 3-0-ra vezetett a Pool, előbb Suarez egy egyéni akciót követően középre adott és Essien csak beleérni tudott a labdába (öngól), majd a 25. percben Maxi Rodriguez labdájára Henderson csapott le (Terry elcsúszott a térfél közepén), és ki is lőtte az egyébként megfelelően védő Turnbull kapuját (2-0). A 30. percben egy szöglet után a dán Daniel Agger ébredt, és megszerezte a harmadik hazai találatot.

Sőt, az első félidő hosszabbításában négy is lehetett volna az előny: Ivanovic hasba könyökölte Carrolt, sárga lapott kapott, és 11-es következett a hazaiaknak: Downing a kapufára lőtte a büntetőt.

A második félidőben egy halvány remény felcsillant a vendégeknek Ramires góljánál, de Turnbull nagy hibája után már nem volt kegyelem: rosszul rúgott ki egy hazaadást, amire Shelvey lecsapott és az üres kapuba lőtt. A szezon legsúlyosabb bajnoki vereségét szenvedte el a Chelsea egy “kissé” edzőmeccs szagú találkozón.

A találkozó összefoglalója:

Eredmény – Premier League

Liverpool – Chelsea 4-1 (3-0)

Liverpool: Reina – Johnson, Carragher, Skrtel, Agger – Downing (Sterling), Henderson, Shelvey, Maxi Rodriguez (Kuyt) – Carroll, Suarez. Menedzser: Kenny Dalglish

Chelsea: Turnbull – Bertrand, Terry, Ivanovic, Paulo Ferreira – Malouda, Romeu, Essien – Ramires, Torres, Sturridge (Lukaku). Menedzser: Roberto Di Matteo

Gólszerzők: Essien (öngól, 19.), Henderson (25.), Agger (30.), Shelvey (61.), illetve Ramires (50.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik