Foci

Könnyek Barcelonában

Megható ceremónián búcsúztatta a Barcelona Pep Guardiolát, a katalán klub sikeredzőjét.

Messi Guardiola nyakába borult (Fotó: AFP)

Meglehetősen könnyesre sikeredett a búcsú. Az Espanyol elleni városi rangadó általában a küzdelemről szól, és nem az érzelmekről. Most azonban más volt a helyzet, Guardiola – aki 242 meccse alatt 175-öt nyert meg – amint leült a Camp Nou kispadjára a szurkolók kifeszítették a “Szeretünk Pep!” feliratú óriási drapériát.

A Messi négyesével 4-0-ra megnyert találkozó – egyben a katalánok utolsó hazai meccse a szezonban – végeztével pedig a tréner a játékosok gyűrűjében végignézte a kivetítőn lejátszott kisfilmet, mely a legjobb pillanatait mutatta be a Barca edzőjeként. Guardiola ezt követően mikrofont ragadott, köszönetet mondott a játékosoknak, a szurkolóknak és családjának az elmúlt négy évért, majd a kezdőkörben tiszteletköröket tettek, egymás kezét fogva.

A klub elnöke, Sandro Rosell leszögezte, Guardiola akkor tér vissza a csapathoz, amikor csak akar, ugyanis Barcelonában szivesen fogadják majd: “A Camp Nou közönsége vasárnap este hangos volt és tisztán érthető: Szeretünk Pep!”

A katalánokra még vár két mérkőzés idén, ugyanis jövő vasárnap Sevillába látogatnak a Betishez, majd május 25-én az Athletic Bilbao ellen lépnek pályára a Spanyol Kupa döntőjében.

Guardiola meghatódott a koreográfia láttán:

A teljes ceremónia képekben:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik