Foci

Először nyert a Pápa a Ferencváros otthonában

A Lombard Pápa nagy meglepetésre 2-0-ra győzött az Üllői úton a labdarúgó OTP Bank Ligában.

A Pápa még sohasem nyert bajnoki labdarúgó-mérkőzést az Üllői úton, és most sem adtak sokat a fogadóirodák arra, hogy ez a sorozat megszakad.

A Ferencváros az utóbbi időben önmagához képest jól szerepelt, a Pápa viszont pocsékul, jól haladt a kiesés felé, ráadásul a sorsolása borzasztó, a Fradi után a Kecskeméttel, a Videotonnal és a Győrrel is találkozniuk kell.

A 15. percben az első valamire való helyzetből gól született: Lovrencsics volt eredményes, és ugyancsak ő szerezte a második találatot, a 32. percben jobb oldalon szaladt el (remekül ugratták ki), az akció végén nagy erővel lőtte a labdát a kapuba.

A Ferencváros elképzelés nélkül játszott, ez meglepetésként hatott a zöld-fehérek szurkolóinak, akik közül többen is hátat fordítottak a pályának. A mérkőzés végén Détári Lajos, a Fradi vezetőedzője nem tudott magyarázatot adni a hazaiak játékára a találkozót közvetítő televízió riporterének.

A Pápának a szokottnál is jobban jött a győzelem, ugyanis a Vasas 1-0-ra verte a Siófokot, és pápai vereség esetén be is érte volna pontszámban a Lombardot.

Eredmény – labdarúgó OTP Bank Liga

Ferencváros – Lombard Pápa 0-2 (0-2)

Üllői út, 3417 néző, vezette:

FTC: Jova – Kulcsár D., Klein, Balog Z., Sváb – Otten – Lisztes (Rósa, 46.), Oláh (Zsivoczky, 70.), Hakola (Beliczky, 46.) – Pölöskey, Simic

Lombard Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Tóth G., Farkas A., Németh M. – Rodenbücher, Horváth L. – Lovrencsics (Szilágyi, 81.), Gyömbér, Arsic – Seye (Présinger, 77.)

gólszerző: Lovrencsics (15., 32.)

sárga lap: Otten (23.), Balog Z. (66., 67.), Farkas A. (71.)

piros lap: Balog Z. (67.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik