Foci

A Real Barcelonában győzött

Az éllovas Real Madrid a Barcelona otthonában lépett pályára és megérdemelten nyert 2-1-re, ezzel óriási lépést tett a bajnoki cím felé.

A két óriásklub összecsapása a focitörténelem meghatározó fejezete, hát ha még az óriási presztízsen kívül akkora a tét, mint a szombat esti szuperrangadón.

Az El Clásicón a Nou Camp közönsége előtt játszó Barca győzelme esetén egy pontra megközelíthette volna a királyiakat, akik viszont pontrablás esetén közel kerülhettek a bajnoki győzelemhez.

A mérkőzés összefoglalója:

Monumentális díszletek és óriási hangorkán közepette kezdődött az El Clásico, negyedórányi erőfelmérés után Khedira kihasználva Valdés nem túl szerencsés védését és Puyol határozatlanságát megszerezte a vendégek vezető gólját.

A Barcelona gyorsan kiheverte a gyomrost, de nem volt meg a katalán támadások szokásos lendülete, amihez persze hozzájárult a madridi védekezés.

A szünetben inkább Guardiolának volt mit magyaráznia, Messi, Iniesta és Xaví tompának tűnt, ezzel pedig eltűnt a veszély a Barca támadásaiból.

A fordulás után a vendégek óvatosan elkezdték húzni az időt, a hazaiak némileg erőszakosabban léptek fel. A 70. percben a frissen beállt Alexis Sánchez kusza helyzet végén egyenlített, de két perc múlva Özil és Ronaldo lefutotta a katalán védelmet, a portugál pedig megszerezte a győztes gólt.

A Real Madrid az esőtől áztatott Nou Campban 2-1-re legyőzte a Barcelonát, és hétpontos előnye tudatában igen közel került a bajnoki címhez.

Így nyert a Real Madrid Barcelonában:

Barcelona-Real Madrid 1-2 (0-1)

Barcelona, Nou Camp Vezeti: Mallenceno

Barcelona: Valdés – Daniel Alves, Puyol, Mascherano, Adriano (Pedro, 74.) – Xaví (Alexis Sánchez, 69.), Busquets, Thiago – Tello (Fabregas, 80.), Messi, Iniesta. Vezetőedző: Pep Guardiola.

Real Madrid: Casillas – Arbeloa, Pepe, Ramos, Coentrao – Xabi Alonso, Khedira – Di María (Granero, 73.), Özil (Callejón, 89.), C. Ronaldo – Benzema (Higuiaín, 92.). Vezetőedző: José Mourinho

Gólszerző: Alexis Sánchez (70.), illetve Khedira (16.), Ronaldo (72.)
Sárga lap: Busquets (15.), Mascherano (86.), illetve Pepe (44.), Özil (77.), Granero (78.)

Sevilla-Levante 1-1
Gólszerzők: Negredo (21.), Koné (28.)

Az alábbiakban olvashatják a Sport24 szöveges közvetítését az El Clásicóról:

94. PERC: VÉGE a mérkőzésnek, a Real Madrid idegenben is megérdemelten győzte le 2-1-re a némileg fásultnak tűnő Barcelonát, ezzel hét pontra növelte előnyét a tabellán.

92. PERC: Cserékkel lassít Mourinho, Özil helyett Callejón, Benzema helyett Higuaín a pályán.

88. PERC: A madridiak elég sérülékenyek a hajrában, de ez érthető.

86. PERC: Mascherano unja meg a tologatást, 25-ről rászúrja, nem sokkal fölé, aztán besárgul, későn csúszik oda Ronaldónak.

80. PERC: Guardiola erősíti a támadósort, Adriano helyére Pedrót hozza be, Tellót pedig Fabregas váltja.

78. PERC: Özil időhúzásért, Granero Messi lerántásáért kap sárgát.

73. PERC: Dí Mariát Granero váltja a Realban.

72. PERC: A katalánok örömét azonnal elrontja Ronaldo, Özil labdájával ugrik ki, és 17 méterről szép gólt szerez (1-2)!

70. PERC: Alexis Sánchez góllal hálálja meg behozatalát, óriási tűzijáték végén pofozza be a Casillasról kipattanó labdát (1-1)!

68. PERC: Xaví észrevéteti magát egy veszélyes lövéssel, mielőtt Alexis Sánchez leváltja.

65. PERC: Benzema sok időt tölt a földön, de nem időhúzásból, a francia csatár jelzi Mourinhónak, hogy nincs jól. Dani Alves labdával fejen találta Coentraót, ápolás.

62. PERC: A katalánok letámadással kísérleteznek, nem tűnik rossznak az ötlet.

57. PERC: A vendégek kőkemény védelmében egyelőre nem találja magát a Barca támadószekciója.

55. PERC: Tello jó helyzetben csúnyán mellé-fölé trafált.

52. PERC: A Real láthatóan elégedett az eredménnyel, tördelik a játékot, ez persze nem akadályozta meg Ronaldót abban, hogy gólt lőjön – lesről.

46. PERC: Folytatódik az El Clásico, az eső még mindig szakad Barcelonában.

45. PERC: Vége az első félidőnek, a Real Madrid 1-0-ra vezet a kicsit szétszórtnak tűnő Barcelona otthonában.

45. PERC: Elkezdett zuhogni, az első vizes összecsapás Puyolé és Ronaldóé, a portugál méltatlankodik, ellene fújtak.

44. PERC: Busquets-t fékezi le keményen Pepe, a kiosztott sárga talán kicsit erős erre, Pepe erőltetetten mulat a szankción.

41. PERC: Ronaldo sokkal aktívabb, mint Messi, a Barca legjobbja eddig Dani Alves.

37. PERC: El Clásico-mércével csendes percek a pályán.

32. PERC: Ma egyelőre nem mondhatja Mourinho, hogy a Barcával kivételeznek, Ramos oszt ki egy keményet Xavínak, Mallenceno spori biztatja a sértettet a felkelésre, más nem történik.

30. PERC: A Real passzolgat egy percig, a katalán drukkerek nem ezt szokták meg, füttykoncert.

27. PERC: 90 ezren fogják a fejüket a helyszínen, Messi csodapasszából Xaví lőhetett ziccerben, Casillasról kipörög, szöglet helyett kirúgás.

26. PERC: Xabi Alonso rúgta fel Dani Alvest, a tettes megússza lap nélkül.

22. PERC: A Real icipicit visszaállt, a Barcelona hozza a fölényt, de igazi veszélyben még nem forgott Casillas kapuja.

16. PERC: Vezet a Madrid! Egy szögletből Pepe bólintott kapura, a rossz helyen álló Valdés egy méterre ütötte csak ki a labdát, Puyol szerencsétlenkedett, Khedira viszont berúgta (0-1).

15. PERC: Mindkét oldalon sok a les, Dani Alvest nem zavarja a sípszó, jóval utána rúgott gólt. Busquets elüti Ronaldót, sárga.

12. PERC: Az indulatok szokás szerint forrnak, az első csúnyább megmozdulás Sergio Ramosé.

10. PERC: Puyolék egyelőre hagyják Ronaldót ficánkolni, a túloldalon Messi is megúszta eddig a faragást.

6. PERC: Dani Alves egy ellopott labdával indult meg, a kifutó Casillas tisztázott.

4. PERC: Madridi szöglet, Ronaldo Puyolon megpattanó fejesét centikkel tolta a keresztléc fölé Valdés!

Ez fogadta a csapatokat a Nou Campban:

1. PERC: A tiszta fehérben játszó Real kezdte a mérkőzést, óriási a hangulat a Nou Campban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik