Foci

Londonban tréfálta meg az Arsenalt a Wigan

A Wigan Athletic két gyors gólnak köszönhetően 2-1-re nyert az Arsenal vendégeként az angol labdarúgó-bajnokságban.

Benayoun helyzete vezette fel a mérkőzést, az izraeli játékos lövését tornázta ki a léc alól Ali Al-Habsi. Ami azonban az Ágyúsok szöglete után történt, abban talán még a Wigan Athletic legvérmesebb szurkolói sem bíztak…

Történt ugyanis, hogy van Persie vérszegény sarokrúgása után labdát vesztett a Senal, melyből remek kontrát vezetett a vendégcsapat, majd az akció végén Di Santo elsőre ugyan a kapusba lőtt, azonban a felpörgő labdát másodjára már a hálóba juttatta. Nem sokkal később újra kihagyott a hazai védelem, Szczesny pedig védett ugyan, de Gomez elé ejtette a labdát, így a 8. percben már 0-2 volt az állás!

Egy kisebb „áramszünet” után aztán magára talált az Arsenal, majd Rosicky tökéletes tekerése után Vermaelen fejjel szépített. Ugyan az első felvonásban akadt még lehetősége a londoniaknak az egyenlítésre, a szünetre így is a Wigan vonulhatott előnnyel.

A második félidő igen aktívra sikerült, eleinte ugyan az Arsenal dominált, de aztán a Wigan szép lassan felnőtt a feladathoz. Amelyik csapatnál volt a labda, az nem teketóriázott, azonnal támadta az ellenfél kapuját, így több helyzetet is láthattunk, az eredmény azonban nem változott.

A meccs összefoglalója:

Az Ágyúsok oldalán hatalmas felhördülést váltott ki, hogy a 84. percben Maynor Figueroa szorításában elesett Theo Walcott a tizenhatos előterében, Andre Marriner játékvezető azonban magabiztosan továbbot intett. A találkozó további részét a hazai dominancia jellemezte, az újabb gól azonban hiányzott az Arsenal játékából, a Wigan így nagy meglepetésre 2-1-re nyerni tudott Londonban. Ezek voltak a vendégek első pontjai az Emirates Stadionban.

Eredmény – Premier League, 34. forduló
Arsenal – Wigan Athletic 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Vermaelen (21.) illetve Di Santo (7.), Gomez (8.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik