Foci

Háromgólos győzelmet aratott a Mallorca és a Sevilla

A Mallorca a Santandert, míg a Sevilla a Zaragozát győzte le egyaránt 3-0-ra, a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

A Pintér Ádámmal a kezdőben felálló Zaragoza már 11 perc után hátrányba került, ugyanis egy szöglet után Fazio fejese talált magának utat a hálóba, majd később Negredo is betalált egy remek kiugratás után. Még a szünet előtt beállította a 3-0-s végereményt a Sevilla: ismét Negredo volt ereményes, ezúttal fejjel (3-0). A magyar légiós már nem futott pályára a második félidőre, így nélküle rohamozott a Zaragoza, eredménytelenül. Vereségükkel a kék-fehérek továbbra is nehéz helyzetben vannak, mivel most már hét pont választja el őket a bennmaradástól.

A ligautolsó Santander pechesen kezdte a találkozót: 21 másodperc telt el a középkezdés óta, amikor Nsue, egy a védők által eladott labda után bevette a hazaiak kapuját. Vezetésük tudatában a mallorcaiak visszavettek az iramból, azonban ez is kevés volt, hogy a Racing egalizáljon. A szünet után viszont tovább növelte előnyét a vendég csapat: előbb Castro talált be – a kezdőrúgás után egy perccel -, majd Colsa fejese a kapufán csattant, de a kipattanót Alfaro passzolta a gólvonal mögé. Győzelmével a Mallorca kapaszkodik a középmezőnyhöz, míg a Santander továbbra is utolsó.

Eredmények – Primera Division, 32. forduló
Racing Santander-Mallorca 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Nsue (1.), Castro (46.), Alfaro (53.)
Sevilla-Real Zaragoza 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Fazio (11.), Negredo (29., 43.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik