Foci

Szétesett a Spurs, Bogdán álomgólt kapott

A Newcastle United hazai pályán 2-0-ra verte a Bogdán Ádámmal felálló Boltont, míg a Tottenham otthon kapott ki 2-1 arányban az újonc Norwichtól a Premier League 33. fordulójában.

Hétfő délután kezdték meg az angol futball-liga 33. körét, hiába, hogy a csapatoknak szombat óta csak egy pihenőnapjuk volt.

A Newcastle United a Bolton Wandererst fogadta a St James’s Parkban. Az első félidő játékképe alapján mindkét együttes megszerezhette volna a győzelmet, de végül a hazaiaknak sikerült kétszer is bevenniük Bogdán Ádám kapuját. Előbb a 73. percben Ben Arfa, majd 10 percre rá Cissé is eredményes volt, így a Szarkák 2-0-s eredménnyel sorozatban ötödik bajnoki győzelmüket aratták.

Ben Arfa káprázatos szóló után talált be Bogdánnak:

A Norwich City Londonba utazott, hogy megmérkőzzön a mostanában szeszélyes formát mutató Tottenhammel. A vendéglátók védelme az egész mérkőzés során instabil teljesítményt nyújtott, amit először a 13. percben Pilkington használt ki. A Spurs a 33. percben Defoe révén egyenlített, s a szünetig nem változott az állás.

A második félidőben Bale kapufáig is jutott, a győztes gólt mégis a Kanárik szerezték meg: a 66. percben Bennett a 16-os vonaláról bombázott a hosszúba. Harry Redknapp együttese ezzel a vereséggel nemhogy nem tudta megelőzni a harmadik helyen álló Arsenalt, a Newcastle begyűjtött három pontjával csak a gólkülönbség miatt áll a még negyedik Tottenham mögött.

A Spurs hazai veresége:

A forduló harmadik lejátszott meccsén az Everton sima 4-0-s sikert aratott a Sunderlanddel szemben.

Az Aston Villa megszerezte 14. döntetlenjét a szezonban, ezúttal a Stoke City ellen sikerült “csak” egy pontot szereznie a birminghamieknek.

Eredmények – angol bajnokság
Tottenham – Norwich 1-2
gólszerzők: Defoe (33.), illetve Pilkington (13.), Bennett (66.)
Everton – Sunderland 4-0
gólszerzők: Gueye (52.), Pienaar (75.), Osman (76.), Anichebe (81.)
Newcastle United – Bolton Wanderers 2-0
gólszerzők: Ben Arfa (73.), Cissé (83.)
Aston Villa – Stoke City 1-1
gólszerzők: Weimann (32.), illetve Huth (72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik