Foci

A Manchester United legyűrte a QPR-t

A Manchester United egy ajándéktizenegyessel szerezte meg a vezetést, majd emberelőnyben nyerte meg a Queens Park elleni bajnokit.

A Queens Park Rangers, amely az előző körben megverte az Arsenalt, a United egy korábbi legendájával, Mark Hughes-zal a kispadon érkezett az Old Traffordra, hogy lejátssza a rendkívül fontos bajnoki mérkőzést.

Mivel a Manchester City, a bajnoki címre még esélyes csapat éppen az Arsenallal találkozik vasárnap délután, a United egy esetleges győzelemmel óriási lépést tehetett az aranyérem megszerzése felé.

Ennek megfelelően nagy hazai fölénnyel kezdődött a mérkőzés, és azzal is folytatódott, a félidő derekára már kialakult egy laza 76-24 százalékos labdabirtoklási arány a Vörös Ördögök javára. A 3. és a 7. percben is Rooney próbálkozott, az észak-ír kapus, Paddy Kenny azonban bravúrral védett. Ő volt az egyik főszereplő a mérkőzésen, hiszen nagy védéseivel tartotta sokáig meccsben a Buzsáky Ákost kezdőként foglalkoztató és végig játszató QPR-t.

Ennek ellenére egy játékvezetői hiba következtében szerezte meg a vezetést Sir Alex Ferguson csapata. A 14. percben Ashley Youngot ugratták ki középen, a támadó lesen kapta meg a labdát, a játékvezető továbbot intett, majd miután Derry hozzáért Younghoz (aki elesett) 11-est ítélt a United javára. Sőt, a védőt kiállította a bíró.

A 11-est Rooney értékesítette. A félidő további részében is a Manchester volt fölényben, de a 22. percben Taarabt is próbálkozott, lövése mellészállt. A második játékrészben az emberhátrányban játszó QPR becsületesen küzdött, Mackie révén voltak is megindulásai, sőt Diakité is lövéssel jelentkezett.

Az más kérdés, hogy ezek a próbálkozások pontatlanok voltak, ellentétben a veterán Paul Scholes 68. percben leadott, középről megeresztett lövésével, amely utat talált Paddy Kenny kapujában.

A két testvér, Rio és Anton Ferdinand (mindketten a pályán voltak) közül tehát előbbi örülhetett, a United várhatja a City Arsenal elleni meccsének végeredményét.

A találkozó összefoglalója:

Eredmény – Premier League
Manchester United – Queens Park Rangers 2-0
gólszerzők: Rooney (15., 11-esből), Scholes (68.)
piros lap: Derry (14.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik