Foci

A Juve kitömte a Fiorentinát

Az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Juventus idegenben verte 5-0-ra a Fiorentina együttesét.

Általában parázs összecsapásokat szoktak hozni a Fiorentina-Juventus mérkőzések, ezúttal azonban nagyon simán alakult a találkozó. A Serie A aktuális szezonjában még veretlen Juventus Vucinic kapufájával már korán jelezte, hogy zsinórban három döntetlen után ezúttal a győzelemre törnek.

A 15. percben Vucinic jól helyezett lövésével megszerezte a vezetést a Juventus, majd nem sokkal később – miközben a labda máshol járt – Cerci rúgott oda szándékosan De Cegliének, amiért piros lapot kapott, így a firenzeiek tíz emberrel folytatták.

Az első félóra vége előtt Vidal duplázta meg a Juve előnyét egy közeli lövéssel, a szünetig pedig már nem változott az eredmény.

Vezetésük tudatában a torinóiak nem szakadtak meg, azonban így is berámoltak még három gólt a második félidőben, kiütésessé téve a sikerüket. Előbb Marchisio közeli fejese talált utat a bal felső sarokba, majd Pirlo emelt el szépen a hazai kapus mellett, a végeredményt pedig a csereként beállt Padoin állította be.

A Juventus 5-0-s sikeréhez még Buffon is hozzátett, a világbajnok hálóőr egy bravúrt is bemutatva őrizte meg kapuját a bekapott góltól. Antonio Conte együttese továbbra is veretlen, a tabellán a második helyet foglalják el négy ponttal lemaradva a listavezető Milantól.

A mérkőzés összefoglalója:

A Fiorentina mindössze a tizenötödik a bajnokságban, szurkolóik zúgolódva fogadták a Juve elleni súlyos vereséget.

Eredmény – Serie A, 28. forduló
Fiorentina-Juventus 0-5 (0-2)
Gólszerzők: Vucinic (15.), Vidal (28.), Marchisio (55.), Pirlo (67.), Padoin (72.)
Piros lap: Cerci (21., Fiorentina)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik