Foci

Kikapott a Bayern München a Basel otthonában

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén a Basel 1-0-ra megverte a német sztárcsapatot.

Érdekes párosításnak tűnt már decemberben is az FC Basel-Bayern München párharc, ugyanis a svájciak a csoportmérkőzések során nem kisebb együttest, mint az angol Manchester Unitedet szorították maguk mögé.

Heiko Vogel együttese hármat rúgott az Old Traffordon, hazai pályán pedig le is győzte a Unitedet, de nem csak ezért veszélyes csapat az övék. Például ott játszik az a Shaquiri, akit éppen a Bayern igazolt le a téli időszakban, a következő szezontól már Münchenben játszik a “villámtörpének” is becézett szélső.

Szenzációs első félidőt játszott a két csapat, pedig 0-0 állt a 45 perc végén az eredményjelzőn. Ribéry kétszer is megkínálta Sommer kapust az első tíz percben, de a hálóőr magabiztos volt, mint ahogyan később is jól állt a lábán.

Hazai részről Streller, majd Shaquiri helyzete után Frei találta el a kapufát, de a félidő végén Mario Gomeznek is megvolt a maga lehetősége a németek részéről.

Fordulás után óvatosabbak voltak a csapatok, ekkor már szem előtt tartották azt is, hogy lesz egy visszavágó is, ahol még bármi előfordulhat egy 0-0-s kiindulópontról.

Sommernek akadt több dolga a játékrészben, és amikor már mindenki azt gondolta, marad a gól nélküli döntetlen, Neurnek akadt munkája: ki kellett szednie a labdát a hálóból. Merthogy gólt lőtt a Basel: Zoua adott kiváló asszisztott Stockernek, aki a bal oldalról laposan kilőtte a németek kapuját (1-0).

Előnyból várhatja tehát a visszavágót a svájci csapat. A Bayernnek, amely a végső sikerre, de legalábbis éppen a müncheni arénában játszandó BL-döntőre vágyik, össze kell szednie magát. A Freiburg elleni hétvégi 0-0 után újabb pofont kapott Jupp Heynckes együttese.

A másik szerdai meccsen a Marseille a véghajrában verte az Internazionalét.

A találkozó egyetlen gólja:

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
FC Basel – Bayern München 1-0 (0-0)
gólszerző: Stocker (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik