Foci

Tíz pont a Real Madrid előnye

A királyi gárda 4-2-re legyőzte a Levante együttesét a spanyol bajnokság vasárnapi mérkőzésén, Cristiano Ronaldo triplázott.

Sokak szerint eldőlt a spanyol labdarúgó-bajnokság győztesének kiléte, ugyanis miután a Barcelona szombaton 3-2-re kikapott az Osasuna csapatától, vasárnap a Real Madrid élt a lehetőséggel, és előnyét tíz pontra növelte a katalánokkal szemben.

Pedig nem úgy kezdődött a mérkőzés, hogy a vége gála legyen, hiszen az 5. percben Cabral góljával megszerezte a vezetést a szezon meglepetéscsapata, és az első negyedóra végén csak Casillas bravúrjainak volt köszönhető, hogy nem húzott el kettővel a “kiscsapat”.

Egy picit a játékvezetőnek is köszönheti a Madrid az egyenlítést, azzal együtt, hogy alapvető fölényben játszott. A félidő végén egy magasra pattanó labdát Iborra ölbe vett, mindkét kezéhez hozzáért a labda, és bár szándékosságról nem beszélhettünk, meg lehetett adni a büntetőt.

A vendégek számára az tragikusabb fejlemény volt, hogy a 37. perc után Iborrának ez már a második sárga lapja volt, így úgy mehetett az öltözőbe a többiekkel a Cristiano Ronaldo által értékesített büntető után, hogy tudta, ott is marad.

A fordulást követően aztán jött a gálaelőadás, nem túlzás ez, mert a hazaiak sorra szőtték a támadásaikat, a portugál karmester, CR7 mesterhármast szerzett és a meccs végén annyi helyzete akadt a Realnak, hogy csoda, hogy 4-2-nél megállt a számszerű végeredmény.

Ronaldo harmadik gólja egyébként parádés rúgótechnikával kivitelezett lövés volt, a portugál a mester, José Mourinho nyakába ugrott a találat után, ilyet pedig ritkán fogad a szakember.

A találkozó összefoglalója:

Eredmény – spanyol bajnokság
Real Madrid – Levante 4-2 (1-1)
gólszerzők: Cristiano Ronaldo (45., 50., 57. az első 11-esből), Benzema (66.), illetve Cabral (5.)
piros lap: Iborra (43.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik