Foci

Mindhalálig Manchester United

Giggs egy évvel hosszabbított a Manchester Unitednél.

Kapcsolódó cikkek

Egy évvel meghosszabbította a szezon végén lejáró szerződését Ryan Giggsadta hírül az angol csapat honlapja. A Manchester United 38 éves walesi középpályásának a 2012-13-as lesz a 23. idénye.

Szinte hihetetlen, de Giggs 23 év után is elképesztően energikus, nem csak megtűrt ikon a csapaton belül, hanem igazi vezéregyénisége annak. “Ryan fantasztikus – mondta róla Sir Alex Ferguson, a csapat vezetőedzője, akinek karrierje szinte egybeforrt a walesi játékosével. – Minden szempontból megtestesíti az eddigi MU-s csapataimat. Ahogy módosult a keret, a  játék úgy újult meg ő is, alkalmazkodott a változásokhozhoz, és megtartotta győztes mentalitását.”


“Amikor az első szerződésemet aláírtam, nem gondoltam volna, hogy 22 évig tudok majd játszani a United színeiben. Nagyon jól érzem magam és tudom, hogy segíteni tudok a csapatnak az újabb trófeák elérésében”
– nyilatkozta Giggs a honlapnak. Giggs 1990 óta tagja a Manchester United keretének, amelyben eddig 898 mérkőzésen lépett pályára. 12 bajnoki címnek, valamint két Bajnokok Ligája-győzelemnek volt a részese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik