Foci

Hétpontos hátrányban már a bírókra mutogatnak Messiék

Távolodik a bajnoki cím a Barcelona labdarúgócsapatától, újabb pontvesztésük a játékosok hangulatán is nyomot hagyott.

Szombaton a Real Madrid a Zaragoza ellen is begyűjtötte a három pontot a spanyol labdarúgó-bajnokságban, míg a címvédő Barcelona csak gólnélküli döntetlenre volt képes a Villarreal vendégeként, így a katalánok hátránya hét pontra nőtt a tabellán nagy riválisukkal szemben.

Pep Guardiola csapata hiába nyerte meg decemberben az El Clasicót, a bajnokság nem feltétlenül a szuperrangadón, sokkal inkább a kis- és középcsapatok elleni meccseken dől el. A Real pedig ezeken az összecsapásokon rendületlenül gyűjtögeti a pontokat, hétvégén ugyan hátrányba kerültek a Zaragoza ellen, de aztán bedarálták az ellenfelüket.

Húsz meccs után már a bajnokság felén is túl vannak a csapatok, José Mourinho listavezető együttese pedig eddig mindössze két alkalommal kapott ki, egyszer pedig döntetlent játszott. Ez összesen nyolc pont veszteség, miközben a Barca hátránya már hét pontra rúg…

Kimondhatjuk, a katalánok bizony egyre távolodnak a címvédéstől, és a szombati botlás utáni kissé frusztráltnak tűnő nyilatkozataik arról árulkodnak, hogy bizony a játékosok is tudatában vannak ennek.

“Néha arrogánsak a játékvezetők, és a legkisebb szabálytalanságot is lappal büntetik” – mondta Lionel Messi, de az argentin aranylabdás csapattársai sem vélekednek másként a spanyol bírókról.

“Az az érzésem, hogy minket jobban büntetnek a többi csapatnál” – fakadt ki Xavi, a világbajnok középpályás. A gárda kapusa, Víctor Valdés is számonkérte a játékvezetőket: “A szezon során néhány tiszta tizenegyest nem kaptunk meg” – mondta.

A Barca elleni sikertelen meccsek után a Real Madridnál is előszeretettel kritizálják a bírók teljesítményét, így ami azt illeti, nincsenek könnyű helyzetben az El Clásicók játékvezetői…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik