Foci

Elrontotta a Milan Ancelotti debütálását

Dubaiban csapott össze egymással az AC Milan és a PSG, a milánóiak Pato korai találatával nyertek 1-0-ra.

Nem volt nehéz összehozni a felkészülési mérkőzést, lévén a két csapatnak ugyanaz a mezszponzora. Ugyanakkor külön pikantériát adott a találkozónak, hogy a Paris Saint-Germain kispadján most debütált az a Carlo Ancelotti, aki korábban nyolc évet húzott le a Milannál és egy-egy bajnoki címet, Olasz Kupát, Olasz Szuperkupát és klubvilágbajnokságot, valamint két-két Bajnokok Ligáját, és Európai Szuperkupát nyert a lombardokkal.

Nem kellett sokat várni az első – és mint kiderült, az egyetlen – találatra, Zlatan Ibrahimovic és Alexandre Pato játszott össze szépen, majd az akció végén a svéd kihagyhatatlan helyzetbe hozta brazil csapattársát, aki nem is hibázott a kapu torkából. A folytatásban a PSG előtt is adódtak ziccerek (Javier Pastore játszott veszélyesen), a túloldalon Antonio Nocerino találta el a lécet.

Pato győztes gólja:

Fordulás után esett a játék színvonala, egészen a hajráig kellett várni az újabb izgalmakra, a párizsiak igyekeztek elkerülni a vereséget. Christian Abbiati, a milánóiak kapusa védett kétszer is nagyot, majd a keresztléc gátolta meg Ancelotti együttesét az egyenlítésben, a Milan 1-0-ra nyert.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a játékvezető valamilyen oknál fogva érvénytelenítette Nene szögletből szerzett találatát.

Eredmény – felkészülési mérkőzés
AC Milan – Paris Saint-Germain 1-0 (1-0)
Gólszerző: Pato (4.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik