Foci

Az előzetesben lévő edző lélekben a csapatával van

Üzent játékosainak az előzetes letartóztatásban lévő Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője.

A Nemzeti Nyomozó Iroda épületében, egyszemélyes fogdában õrzik a Haladás Sopron Bank vezetõedzõjét, Aczél Zoltánt.

A péntek reggel elõzetes letartóztatásba helyezett trénert a tárgyalás után visszaszállították a Nemzeti Nyomozó iroda Aradi utcai épületébe, ahol egyszemélyes cellában tölti majd napjait.

“A tárgyalás elõtt megemlítettem Zolinak, hogy az õrizetbe vétel utána statisztika szerint tízbõl csak egy esetben engedik ki az embereket – mondta dr. Czeglédy Csaba, Aczél jogi képviselõje. – Panasszal életem a gyanúsítás ellen, megmutattam, milyen anyagokkal készültem, ezeket át is adtam neki.”

Az ügyvéd elmondta, hogy Aczél Zoltán a családja hogyléte felől kérdezett, aztán kibújt belőle a foiciedző.

“A Haladásról érdeklõdött, hogy vannak a játékosok, milyen állapotban vannak a sérültek – hiába a vér nem válik vízzé. Zoli ezt követõen úgy állt a tárgyalóteremben, mint egy szálfa, pontosan olyan felemelt fejjel, tiszta tekintettel nézett, mint ahogy a hétköznapi életben szokott.

Egy-két esettõl eltekintve nyugodtan, higgadtan válaszolgatott a kérdésekre – valamennyire õszintén felelt” – foglalta össze a tárgyalóteremben történteket dr.Czeglédy Csaba.

Aczél Zoltán őrizetbe vétele szerdán este:

Az őrök vigasztalták Aczélt, aki harcos játékot vár a Hali mai meccsén
A bajba került edző jogi képviselője büszke védencére:
“Miután megtudta, hogy elõzetesbe kerül, nem roppant össze, persze aggódott családja és saját jövõéért.
Mint mondta, a valótlan állításokkal szemben nem tud mit tenni. Úgy tűnt,  Zoli talán még nem fogta fel igazán, hogy rossz esetben az ünnepeket is rács mögött tölti – árulta el benyomásait dr. Czeglédy a haladas.hu-nak.
– Bízom a szembesítésben, ahol Sütõ Lászlónak és Horváth Gábornak muszáj lesz Aczél Zoltán szemébe mondaniuk a vádakat. A helyzethez képest jó hír, hogy visszaszállították a Nemzeti Nyomozó Iroda épületébe,  egyszemélyes fogdában, normális, jó helyen õrzik.
Sõt, még az õrök vigasztalták, hogy jelen körülmények között a lehetõ legjobb helyre került”
Aczél Zoltán így búcsúzott ügyvédjétől: “Ugye harcolni fognak a srácok a Videoton ellen? Harcoljanak a sikerért!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik