Foci

A BL-döntőtől a Ligue 2 utolsó helyéig

Kevés csapat van a futballtörténelemben, amely akkorát zuhant volna röpke hét év leforgása alatt, mint az orosz megmentőre váró AS Monaco.

A nagyhercegség speciális helyzetet élvező – Franciaországban van, de mégsincs ott –, 1923 augusztusában alapított reprezentatív klubja a 2003-2004-es idényben senki által sem remélt szédületes diadalmenetet futott be.

A Didier Deschamps irányította csapat végigszáguldott a csoportkörön, a nyolcaddöntőn, a negyeddöntőn és az elődöntőn, s csak a José Mourinho edzette FC Porto állította meg a gárdát a döntőben, a gelsenkircheni AufSchalke arénában egy sima 3-0-lal.

2003-2004-ben még a csúcson jártak

A 2003-2004-es diadalmenet annál is váratlanabb volt, mert akkor, 2003-ban távozott a klub éléről az elnöki posztot 28 éven át betöltőJean-Louis Campora, a monacói sikerek atyja. A tehetetlenségi nyomaték még egy darabig vitte a klubot, de aztán bekövetkezett a zuhanás.

A nagyágyúk – Evra, Plašil, Giuly, Zikosz, Squillaci, Rothen, a 18 éves Adebayor, Morientes, Pršo – szép sorban eltávoztak, Deschamps úgyszintén, amikor 2006-ban látogatóban voltunk a klubnál – Bölöni László volt a vezetőedző,Jámbor László az erőnléti edző -, már csak Plašil és Givet volt meg hírmondónak a BL-hősök közül, és az éppen aktuális sztárokat Kollernek, Yaya Tourénak és Di Vaiónak hívták.

Ami Pršót illeti, ő 2004-ben a Glasgow Rangershez szerződött, ahol még eltöltött három sikeres idényt, majd 2007-ben visszavonult, 32 válogatottsággal, és a 2004-es EB-vel, valamint a 2006-os vb-vel a háta mögött.

Dado Prso 4 gólt vállalt a minden idők legtöbb gólját hozó BL meccsén
Monaco-Deportivo La Coruña 8-3

Bölöni is gyorsan megbukott, de kiderült, nem ő volt a hibás, hanem az impotens menedzsment. Az elmúlt hét évben 66 játékos távozott és 51 érkezett, ha valaki kíváncsi a „fluktuáció” szó jelentésére, annak ajánljuk az AS Monaco játékos-politikájának tanulmányozását.

A varázslatos 2003-2004-es idény legfontosabb állomásai
1. Csoportelsőség a Deportivo La Coruña, a PSV Eindhoven és az AEK Athén előtt.
A csoportmeccsek során, 2003. november 5-én a Monaco 8-3-ra lelépte a Deport, és Miladin „Dado” Pršo, a csapat horvát csatára a 26. és a 49. perc között négy gólt rúgott. Minden idők gólokban leggazdagabb BL-meccsén az egyébként 29. születésnapját ünneplő Pršo legendai státurba emelkedett.
(A BL történetében mindössze hatan voltak képesek mesternégyesre: Marco van Basten (1992, Milan-Göteborg 4-0), Simone Inzaghi (2000, Lazio-Marseille 5-1), Ruud van Nistelrooy (2004, Manchester United-Sparta Praha 4-1), Andrij Sevcsenko (2005, Fenerbahce-Milan 0-4), Lionel Messi (2010, Barcelona-Milan 4-1).
2. A kieséses szakasz első körében 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal továbbjutás a Lokomotiv Moszkva ellen.
3. A nyolc között a Real Madrid az ellenfél. A Bernabéu stadionban 4-2 a spanyoloknak, s a visszavágón is ők szereznek vezetést Raúl révén, elúszni látszik a hajó. De nem: Ludovic Giuly két és a Madridtól abban az idényben érkezett Fernando Morientes egy góljával fordít a Monaco, és 5-5-tel – ismét az idegenben lőtt góloknak köszönhetően – máris bent van az elődöntőben.
4. Ott az akkor még Claudio Ranieri irányította Chelsea az ellenfél, itt már simább az ügy: 3-1 a II. Lajos Stadionban, 2-2 a Stamford Bridge-en, biztos döntőbe jutás, ahol azonban Mourinho és a Porto már túlságosan rágós falatnak bizonyul. Mindenesetre a 2003-2004-es BL-sorozat két legeredményesebb gólszerzője Morientes (12) és Pršo (9).

 

2011-ben kiesett az élvonalból a csapat – ha tizenhét (!) döntetlenje közül csak egyet megnyer, már bent marad… -, jelen pillanatban pedig, amikor egy orosz milliárdos tetszeleg a megmentő szerepében, a Ligue 2-ben sereghajtó a szebb napokat látott alakulat, egykori játékosa, Marco Simone szakmai irányításával. .

Az orosz milliárdost Dmitrij Ribolovljevnek hívják, tavaly a 79., idén a 93. helyet foglalta el a világ leggazdagabb embereinek listáján, Oroszországban a tizedik leggazdagabbnak számít, és műtrágyában utazik. (Hogy is mondták az ókori Rómában? A pénznek nincs szaga…)

A most 45 éves Ribolovljev tavaly lett igazán híres, amikor a világtörténelem – állítólag – legköltségesebb válásának lett szenvedő alanya. Felesége – aki 23 évig volt a mágnás hitvese – a vagyon felét követelte és kapta meg, ami potom 6,5 milliárd dollárt tett ki…

Persze így is maradt még éppen elég, ebből 200 millió eurót szán az orosz milliárdos az AS Monaco feltőkésítésére. Az új elnök a színfalak mögött a szálakat mozgató Albert herceg bizalmasa, Jean-Marc Goiran lenne, az edző pedig Youri Djorkaeff, a klub korábbi sztárjátékosa, 1998-ban világbajnok, aki 1990 és 1995 között viselte az AS Monaco piros-fehér mezét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik