Foci

A rendőrség is készül a DVTK-FTC meccsre

A rendőrség megerősített jelenléttel készül a DVTK-Ferencváros mérkőzésre, amelyet a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában vasárnap tartanak.

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közlése szerint az átlagosnál várhatóan több szurkoló érkezik a 18 órakor kezdődő találkozó helyszínére, Miskolcra. Hozzátette, az Andrássy úti stadion parkolóinak befogadóképessége nem képes ellátni a nagyobb számú személygépkocsi forgalmat, emiatt felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség ezúton kéri a szurkolókat, hogy a mérkőzés előtt és után lehetőség szerint a tömegközlekedési eszközöket vegyék igénybe.

A szóvivő elmondta, a “szurkolókról – a mérkőzés előtt, alatt és onnan távozva is – a rendőrség felvételeket készít”. A beléptetést végzők pedig kiemelt figyelmet fordítanak a jegyek ellenőrzésére a hamisítások és a másolások kiszűrése érdekében.

Ismertette azt is, hogy szabálysértést jelent a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is, ezekben az esetekben a rendőrség eljárást kezdeményez az érintettekkel szemben.

Kitért még arra, hogy a rendőrség a szurkolótáborokat távozáskor visszatarthatja, ennek alapján a DVTK-drukkereket a mérkőzés befejezését követően a hatóság a stadionból csak tíz perc elteltével engedi távozni.

A meccsre a hazai klub közlése szerint minden jegy elkelt, de a napos oldal és a vendégszektor között lévő három állóhelyi szektorból kettő esetleges megnyitásáról csütörtökön 15 órától döntenek a hatóságok. Amennyiben a tűzoltóság, a rendőrség, az ÁNTSZ és a katasztrófavédelem is mindent rendben talál, akkor ezer újabb jegy kerülhet a piacra, így akár 12 ezren láthatnák a helyszínen a mérkőzést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik