Foci

Mario Gómez, a Duna-parti Messi

Napjaink egyik legmegosztóbb labdarúgója, Mario Gómez a legendás Gerd Müller rekordjára törhet az idei szezonban.

2004-ben a Chelsea ellen debütált a Stuttgart felnőtt csapatában, a Bundesligában lejátszott mérkőzéseinek közel hatvan százalékán betalál, a válogatottban pedig annak ellenére állandó kerettag már négy esztendeje, hogy legalább annyi kritikát (valljuk meg, nem a legpengésebb focisták egyike) kap a szurkolóktól, mint dicséretet. Ki ez az ember?

Mario Gómez García spanyol (granadai) édesapától és német anyától származik, a Felső-Bajorországban található Riedlingenben látta meg a napvilágot, ami 1985. július 10-én még nagyban Nyugat-Németországnak számított. A Duna másik oldalán nőtt fel, a pár kilométerre található Unlingenben, a kis település pedig büszkén hirdeti lépten-nyomon, hogy Gómez a városka lakója volt egykoron. A helyi tarcsiban kezdte el bontogatni a szárnyait, majd a Bad Saulgau és az SSV Ulm 1846 csapata következett, mielőtt lecsapott volna rá a Stuttgart.

Miután két esztendőn át pallérozódott az utánpótlásban eljutott a második csapatig, ám a gólzsák nehezen akart kiszakadni, első idényében 19 mérkőzésen hat találatig jutott a Regionalliga Südben. Az áttörést a következő idény hozta meg neki, március 9-én ugyanis a Chelsea elleni BL-meccsen (0-1, 0-0-al estek ki a németek a legjobb tizenhat között) debütált a nagycsapatban – tíz percet kapott -, majd május 8-án a Bundesligában is magára ölthette a stuttgarti dresszt.

Itt még Ribéry ellen:

Az ezt követő szezonban már tíz összecsapás jutott neki a nagyok közt, gólt azonban nem tudott szerezni, majd amikor már végérvényesen kinőtte a fakót, a Bundesligában és Európában is rendre pályára lépett, de még mindig visszafogott teljesítményt nyújtott. A 2006-07-es idényben aztán szép csendben elkezdte lődözni a gólokat és pikk-pakk a német élvonal egyik legtermékenyebb játékosává nőtte ki magát. Ugyan benne volt a pakliban, hogy márciusi kéztörése és térdsérülése miatt idő előtt véget ér számára a szezon az utolsó előtti fordulóban egy találattal tért vissza (a kispadról beszállva), a VfB pedig az utolsó körben be is biztosította bajnoki címét.

A stuttgarti évek tíz legszebb találata:

A gárda mindeközben a kupában is menetelt, csak a Nürnberg elleni döntőben vérzett el a Stuttgart, így nem csoda, hogy 2007-ben Gómezt választották az Év labdarúgójának Németországban, örömében pedig 2012-ig meg is hosszabbította szerződését a sváboknál. Idő közben egy Svájc elleni mérkőzésen a Nationalelfben is bemutatkozott a 17 esztendős korától kezdve utánpótlás-válogatott csatár, természetesen góllal nyitott a debütáló meccsén, majd azévben még egy San Marino elleni duplával fejelte meg a teljesítményét.

Válogatott produktum

Gomeznek eddig ötven találkozó jutott a Nationalelfben, ugyanakkor a barátságos és selejtező meccseken hiába rugdossa a gólokat, a nagy tornákon rendre csak a hajrában, csereként jut szóhoz. Így eshet meg, hogy az a csatár, aki az Egyesült Arab Emírségeknek négyet is vágott egy meccsen lehozta a 2008-as Európa-bajnokságot és a 2010-es világbajnokságot is egyetlen fia találat nélkül.

A dél-afrikai mundial előtt egy felkészülési mérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban is betalált a mieink ellen 3-0-ra megnyert meccsen:

A 2012-es kontinenstorna ugyanakkor az övé is lehetne, tekintve, hogy hat góljával – a többi közt Gergely Rudolffal karöltve – holtversenyben a negyedik lett a góllövőlistán, ugyanakkor kérdés, hogy mekkora szerep hárul rá Joachim Löw egycsatáros rendszerében, melyben az előretolt ék szerepét a válogatottban rendre szárnyaló Miroslav Klose-é.

A következő bajnoki évben a csapat visszafogottan teljesített, emberünk azonban továbbra is ezer fokon égett, csak a Bayern München gólzsákja, Luca Toni előzte meg őt az erre vonatkozó rangsorban. Amikor a 2008-09-es szezonban 44 meccsen 35 gólt szerzett minden sorozatot tekintve a Stuttgartban eljött az ideje, hogy elvigye őt az ország kirakatcsapata, a Bayern München.

A bajorok által kicsengetett összeg ugyan nem látott napvilágot, ám a német lapok 30-35 millió eurós vételárat harsogtak a címlapokon, ez pedig rekordösszeg a Bundesligán belül.

Esélyegyenlőségi harc

Gómez 2010-ben szépen meglepte a közvéleményt, amikor előállt azzal az ötletével, hogy a Bundesliga meleg focistái vállalják fel nyíltan másságukat. “A homoszexualitás nem lehet többé tabu. Van meleg alkancellárunk és Berlin polgármestere is meleg” – mondta akkor, ám kijelentését nem követte nagy comingout-sorozat.

A német foci történetében eddig egyedül Marcus Urban vállalta fel nyíltan, hogy homoszexuális, ám bejelentését követően azonnal vissza is vonult a profi sporttól.

A német szövetség vezetői, na meg Tim Wiese kapus is azt hangoztatta ugyanakkor, hogy a köz véleménye miatt talán jobb, ha ezzel nem állnak elő az érintett labdarúgók. Ők a szurkolók könyörtelenségétől tartottak.

Ne szépítsük: a bőrnadrágban lehúzott első szezonja pocsék volt, kapott is hideget-meleget az egész évadot tekintve mindössze 14 góllal záró játékos, többen is megkérdőjelezték leigazolását. A Bundesligát és a Német Kupát mondjuk így is megnyerte a csapat, illetve bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába is, mi lett volna, ha még Gómeznek is megy?

A legutóbbi szezonban aztán jócskán rácáfolt kritizálóira, ugyan a Bayern elmulasztotta megvédeni bajnoki címét, Mario Gómez azért 28 találattal bezsebelte a gólkirályi címet, a BL-ben pedig úgy lett holtversenyben a második a kameruni Samuel Eto’oval karöltve a mesterlövészek közt, hogy a München már a legjobb tizenhat között elvérzett.

A remekül sikerült előző szezon:

Hogy a mi a helyzet mostanság? Leírni is brutális, ugyanis eddigi 18 meccsén már húsz gólnál jár: tizenegy bajnokin 13-at lőtt, az első számú európai kupasorozatban már hatnál jár (hat meccs alatt, legutóbb a nápolyi hálóba pakolt hármat), illetve a kupában is vágott egyet – és hol van még az év vége? Apropó Napoli elleni tripla, ritkán adatik meg egy játékos életében, hogy történelmi gólt szerezzen, nos, Gómez mind a három találata munkát adott a históriásoknak: az első volt a Bayern 250. BL-gólja, a második a 300., amelyet német játékos szerzett a legrangosabb európai kupasorozatban, a harmadikkal pedig lehagyta Michael Ballackot a német ranglistán.

Idén kis is jár neki a dicséretből, legutóbb Ottmar Hitzfeld, Svájc szövetségi kapitánya nyilatkozta azt, hogy Mario Gómez olyan a Münchennek, mint Lionel Messi a Barcelonának, de a Nemzet Bombázója, Gerd Müller sem fukarkodott a szép szavakkal: „Merem állítani, hogy Mario megdönti a rekordom. Már csodálkoztam is azon, hogy ez hosszú évek alatt senkinek sem sikerült. Ha a csúcsomat egy Bayern-játékos adná át a múltnak, még tetszene is” – mondta a legenda, aki az 1971-72-es szezonban a Bayern 101 bajnoki góljából 40-et vállalt magára, ez azóta is csúcs a Bundesligában.

Gómez jelenlegi formáját elnézve talán nem is mondott merészet Gerd Müller.

Mario Gómez névjegye
Született: 1985. július 10.
Klubjai: SSV Ulm 1846 (1999-2001), VfB Stuttgart ifi (2001-2003), VfB Stuttgart II (2003-2005, 43 mérkőzés/21 gól), VfB Stuttgart (2003-2009, 121/63), Bayern München (2009-, 72/51)
Válogatott szereplése: Németország U21 (2005-06, 9/1), Németország B (2005, 2/1), Németország (2007-, 50/21)
Értéke: 35 millió euró (transfermarkt.de)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik