Foci

Németh kezdőként, góllal tért vissza Magyarországra

Az NB II. Nyugati csoportjában szereplő MTK Budapest hazai pályán 4-0-ra verte a Soproni VSE-t.

Amint arról oldalunk elsőként beszámolt, az Olympiakosz Pireusszal szerződést bontó Németh Krisztián a héten visszatért korábbi sikerei színhelyére, a Hungária körútra. A fiatal támadó az év végéig írt alá az MTK-nál, szombaton pedig be is mutatkozott régi-új klubjában, Garami József vezetőedző kezdőként szavazott neki bizalmat a Soproni Vasutas Sport Egyesület elleni bajnokin.

A listavezető az első félidőben nem bírt középmezőnybeli ellenfelével, a másodikban azonban bedarálta a dunántúli gárdát: Frank Richárd már a fordulást követően nem sokkal bevette a vendégkaput, majd jött Németh Krisztián és góllal tette emlékezetessé visszatérését.

A válogatott támadót aztán a 70. percben lecserélték, az őt váltó Pölöskei Zsolt pedig vágott még egy duplát, így a kék-fehérek magabiztosan nyertek 4-0-ra a Sopron ellen és továbbra is vezetik az NB II. Nyugati csoportját.

A Sport24 természetesen megszólaltatta Némethet a meccs után, az interjút IDE kattintva olvashatod el.

A Ferencváros második csapata Dunaújvárosban vendégeskedett, a zöld-fehérek pedig egy 3-0-s győzelemmel tisztelegtek Albert Flórián emlékének.

Eredmények – NB II., 12. forduló
Keleti csoport:
Dunakanyar-Vác – Szeged 2-1 (1-0)
Nyíregyháza Spartacus-Szolnoki MÁV FC 1-4 (1-2)
Békéscsaba-Újpest FC II 0-0
Orosháza-Kazincbarcika 4-1 (2-0)
Eger-Vecsés 3-1 (1-0)
Az élcsoport: 1. Szolnoki MÁV FC 27 pont/12 mérkőzés, 2. Békéscsaba 24/12, 3. Cegléd 22/11
Nyugati csoport:
MTK Budapest – Soproni VSE 4-0 (0-0)

Gólszerzők: Frank (48.), Németh (58.), Pölöskei (79., 90.)
FC Tatabánya-Veszprém 0-0
Dunaújváros-Ferencváros II 0-3 (0-1)
Kozármisleny-Szigetszentmiklós 2-1 (1-0)
Ajka-Győri ETO FC II 3-1 (1-0)
Gyirmót-Budaörs 5-3 (4-1)
Az élcsoport: 1. MTK Budapest 33 pont/12 mérkőzés, 2. Gyirmót 25/12, 3. Kozármisleny 25/12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik