Foci

A Pápa otthonában nyerni tudott a Videoton

Javított idegenbeli mérlegén a bajnok Videoton, miután 3-2-re megverte az edzőváltáson átesett Lombard Pápát az OTP Bank Ligában.

A Pápa a hét közben elveszítette edzőjét, Véber Györggyel ugyanis közös megegyezéssel szerződést bontott Bíró Péter, a Lombard tulajdonosa. Utódja ifjabb Bene Ferenc lett, aki korábban a BKV Előre, legutóbb pedig az U18-as válogatott szakmai felelőse volt.

A Videoton az előző fordulóban 1-0-ra kikapott Győrben, előtte pedig otthon a Kecskemét verte meg 2-0-ra, régóta szerzett gólt Paulo Sousa csapata.

Pápán nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, Lovrencsics már a negyedik percben lövéssel jelentkezett, de Tujvel a helyén volt. A 20. percben hatalmas helyzetbe került Gosztonyi András, de Szűcsről ki sem jött a labda a 10 méterről leadott lövés után.

Sok más nem történt az első félidőben, nem úgy a másodikban. A 60. percben megszerezte a vezetést a hazai együttes: Lovrencsics Gergő húzta meg a labdát a jobb oldalon, középre adott, ahol Tujvel kiöklözte a játékszert, éppen Maric lábára. A fekete bárány (Véber Györggyel volt nézeteltérése korábban) nem hibázott (1-0).

Paulo Sousa nem sokkal a gól után kettős cserét hajtott végre, bejött Sándor György és Alves Elek és Brandao helyére. A brazil támadó szinte első labdaérintésével gólt szerzett, most épp Lovrencsicset hagyták faképnél pontosabban Tóth Balázs ment el mellette, a középreadását Alves lőtte a kapuba (1-1).

Azonnal válaszolt azonban a Pápa, természetesen Lovrencsics volt az egyik főszereplő. A jobb oldalon ment el ismét, erősen középre lőtte, Ferenczi pedig ott volt egy méterre a kaputól, csak bele kellett tennie a lábát – újra vezetett a Lombard (2-1). A 74. percben Nikolics lövését hatalmas bravúrral védte Szűcs Lajos, de egy perccel később Andre Alves másodszor is betalált. A 16-os bal csücskénél kapta a labdát, és eltekerte azt Szűcs mellett (2-2).

Sőt, a 82. percben már a Videoton vezetett. A vendégek saját térfelükről vágtak előre egy labdát, amelyre Nikolics csapott le, és a kimozduló Szűcs fölött ő emelte át a lasztit az üres kapuba (2-3).

A folytatásban már nem született gól, hosszú idő után győzött a bajnok.

Eredmény – OTP Bank Liga, 14. forduló
Lombard Pápa – Videoton 2-3 (0-0)
Pápa, 1500 néző, vezette: Németh
Pápa: Szűcs – Tóth, Rodenbücher, Totadze, Présinger, Lovrencsics (Varga, 80.), Horváth, Ganugrava (Germán, 85.), Puri (Zulevs, 58.), Maric, Ferenczi. Vezetőedző: ifj. Bene Ferenc
Videoton: Tujvel – Oliveira, Caneira, Vinícius, Hector – Gosztonyi (Nagy D., 75.), Mitrovics, Sándor (Andre Alves, 64.), Tóth, Elek (Brandao, 64.) – Nikolics. Vezetőedző: Paulo Sousa
Gólszerzők: Maric (60.), Ferenczi (68.), illetve Alves (65.)
Sárga lap: Tóth (25.), Horváth (62.), Zulevs (66.), illetve Caneira (21.), Nikolics (83.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik