Foci

A Kecskemét ellen pontot szerzett a Zete

Hazai pályán gyűjtötte be szezonbeli második pontját a Zalaegerszeg a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában.

A sereghajtó, az első nyolc fordulóban mindössze egyetlen pontot összekaparó Zalaegerszeg számára szinte már minden mérkőzés sorsdöntőnek számít, hiszen egy győzelem talán lendíthetne egyet Prukner László csapatának szekerén. Ezúttal hazai pályán, a Kecskemét ellen adódott esély a felzárkózás megkezdésére, Tomislav Sivic tanítványainak legyőzése azonban egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak.

Azt nem mondhatni, hogy eseménytelenül kezdődött volna a találkozó, a 3. percben már tizenegyest rúghatott a Zete, miután Turkovs a földre került a büntetőterületen belül. A labda mögé Bujor állt, akinek lövése Némethről kipattant, az ismétlésnél pedig már a sípjába fújt a bíró kezezés miatt. Kimaradt a büntető, ekkor még nem változott az eredmény.

Tíz perc sem telt el a meccsből, amikor Lencse passza után Gyurcsó betalált az egerszegi kapuba, Fábián játékvezető azonban asszisztense intésére les miatt érvénytelenítette a találatot. Az események azonban tovább pörögtek, és a 11. percben már semmi sem mentette meg a Zalaegerszeget a bekapott góltól: ezúttal Gyurcsó tálalt Lencse elé, aki közelről kilőtte a jobb felső sarkot (0-1).

A vendégek gólja után már kevésbé volt akciódús a találkozó, a kaput sem nagyon találták el a játékosok. Mielőtt azonban pihenni vonultak volna a csapatok, egyenlített a Zalaegerszeg: egy jobb oldali bedobás után nem tudtak tisztázni a KTE védői, Balázs lecsapott a lehetőségre, és a jobb felső sarokba lőtt (1-1).

A fordulás után Turkovs szerezhetett volna vezetést a hazaiaknak, lövése azonban kevéssel elkerülte a vendégek kapuját. Pár perccel később Bujor került helyzetbe, de ekkor sem született meg a ZTE vezető gólja.

A Kecskemét a 68. percben emberhátrányba került, Mohl két percen belül két sárgát szedett össze. Ennek ellenére Prukner László csapata nem tudott betalálni, sőt, a végén Ebala kiugrásánál nagyot kellett mentenie Jahic kapusnak.

A második játékrészben már nem született gól a mérkőzésen, 1-1 lett a végeredmény.

Eredmény – OTP Bank Liga, 9. forduló
ZTE FC-Kecskeméti TE 1-1 (1-1)
Zalaegerszeg, Városi Stadion, 2125 néző, Vezette: Fábián Mihály
ZTE: Jahic – Kocsárdi, Bogunovic, Bulatovic, Hidvégi – Máté, Kamber, Szakály D. (I. Delic 75.), Balázs – Bujor (A. Delic 53.), Turkovs. Vezetőedző: Prukner László
Kecskemét: Németh G. – Alempijevic (Koszó 54.), Radanovic, Balogh B., Mohl – Savic, Bertus, Ebala, Gyurcsó (Gyagya 70.) – Bori (Foxi 55.), Lencse. Vezetőedző: Tomislav Sivic
Gólszerzők: Balázs (40.), illetve Lencse (11.)
Sárga lap: Bulatovic (7.), illetve Bori (42.), Lencse (64.), Mohl (65., 66.)
Piros lap: Mohl (66.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik