Foci

Putyin nem utazik el Zürichbe a VB-döntésre

Az orosz miniszterelnök nem lesz jelen a FIFA végrehajtó bizottságának ülésén, ahol döntenek a 2018-as és a 2022-es vb helyszínéről.

“Szerettem volna részt venni a kampányban, de úgy döntöttem, hogy nem megyek Svájcba, hogy külső nyomás nélkül dönthessenek az illetékesek” – jelentette be szerdán a kormányfő, hozzátéve: Oroszország gátlástalan versengéssel szembesült a korteshadjárat során.

A Gazeta napilap szerdai híre szerint semmi sem indokolja Putyin utazását, mivel az illetékesek már úgyis tudják, hogy melyik pályázatot fogják támogatni. A cikk az “Oroszország elvesztette legerősebb fegyverét a 2018-as vb-ért folytatott harcban” címmel jelent meg. Az AP hírügynökség úgy fogalmaz, hogy a politikus nem kíván vesztes ügy mellé állni.

Amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2007-ben Szocsinak ítélte oda a 2014-es téli játékok rendezési jogát, Putyin személyesen kampányolt Guatemalában, és már egy héttel előtte jelezte részvételi szándékát.

Érdekesség, hogy a brit fogadóirodák éppen az orosz sikerre számítanak a leginkább.

További szerdai hír, hogy Cristiano Ronaldo sem lehet ott a prezentáción. A portugál a hétfői, 5-0-ra elveszítette Barcelona elleni El Clasicón megsérült, és a madridi klub tájékoztatása szerint nem vehetett részt a szerda délelőtti edzésen, ráadásul az elkövetkező 24-48 órában különböző kezelésekre szorul.

A 2018-as vb lebonyolítására az oroszok mellett Belgium és Hollandia, Spanyolország és Portugália, valamint Anglia jelentkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik