Foci

Görögország ikszelt Észak-Koreával

Görögország felkészülési mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a hozzá hasonlóan vb-szereplő Észak-Koreával.

A görögök kétszer is megszerezték a vezetést – a mérkőzés elején Kosztasz Kacuranisz, a szünet után pedig a csereként beállt Angelosz Hariszteasz talált be -, de Észak-Korea mindkétszer egyenlített.

A japán Kawasaki Frontale csapatában futballozó Dzsong Tae Sze előbb távolról, majd éles szögből bombázott a kapuba. Észak-Korea – amely 1966 után jutott ki ismét világbajnokságra – jobb kondíciójának köszönhetően a találkozó hajrájában mezőnyfölénybe került, de az eredmény már nem változott.

“Észak-Korea hasonló stílusban játszik, mint leendő ellenfelünk, Dél-Korea, és bizony nem árt figyelnünk, hiszen ázsiai csapatok jól felkészítettek és rendkívül fegyelmezettek” – nyilatkozta Otto Rehhagel, Görögország szövetségi kapitánya.

A görögök Dél-Korea mellett Nigériával és Argentínával találkoznak a június 11-én startoló vb csoportkörében, Észak-Korea pedig az ötszörös világban Brazíliával, Elefántcsontparttal, valamint Portugáliával került azonos csoportba.

Felkészülési mérkőzés:
Görögország – Észak-Korea 2-2
Gól:
Kacuranisz (3.), Hariszteasz (49.), ill. Jong (24., 53.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik