Foci

Puel szerint rutintalan volt a Lyon

Az Olympique Lyon edzője szerint Toulalan rutintalan mozdulata döntő volt. A szakvezető ugyanakkor bízik a visszavágóban.

A Lyon annak ellenére vereséget szenvedett Münchenben, hogy szűk húsz percig emberelőnyben játszott. A többek között a Real Madridot is búcsúztató franciák Ribéry kiállítása után sem fokozták a tempót, s miután Toulalan megkapta második sárgalapját, végképp fedezékbe vonultak.

Megúszták egy góllal, de a Bayern idegenbeli teljesítményét nézve igencsak változtatniuk kell a játékon, ha szeretnének bejutni a döntőbe. Érzi ezt Claude Puel is, a szakvezető viszont úgy véli, a lyoni Gerland stadionban csapata másik arcát mutatja majd.

„Emberelőnyben tudhattuk volna, hogy az első szabálytalanságunkat büntetni fogja a játékvezető. Toulalan besétált ebbe a csapdába, hisz úgy feledkezett meg magáról, hogy már volt egy sárgalapja” – elemzett a Sorts.fr portálnak nyilatkozó Puel. „ Amikor egyenlő volt a létszám, hiába futottunk rengeteget, nem tudtuk fent tartani a labdát. Sajnos, elől nem tudtam bevetni Gomist, aki pont az ilyen helyzetekben kiváló. Úgy gondolom, a párharc továbbra is nyitott, s a visszavágó dönt majd a továbbjutásról.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik