Foci

Visszatér Barcelonába Fabregas

Lionel Messi szerint előbb vagy utóbb ismét a katalán csapatban futballozik majd az Arsenal spanyol középpályása.

Lionel Messi és Cesc Fabregas ifiként együtt játszott a Barcelonában, 2003-ban aztán a spanyol középpályást megvette az Arsenal. Az argentin aranylabdás úgy gondolja, hogy hamarosan ismét csapattársak lesznek.

„Nem tudom mikor jön el az ideje, de biztos vagyok benne, hogy visszatér nevelőegyesületéhez. A szíve az Arsenalé, de az ereiben Barca-vér csörgedez. Meg akarja nyerni a legnagyobb klubtrófeákat, és ezt a Barcelonával megteheti” – nyilatkozta Lionel Messi.

Fabregast 2014-ig köti a szerződése a londoniakhoz, és számos alkalommal elmondta, hogy nem áll szándékában elhagyni a csapatot. Ennek ellenére szinte minden átigazolási szezonban felmerül, hogy visszatér a katalán klubhoz, ahol 10 éves korában futballozni kezdett.

„Tudom, hogy nagyon különleges a viszonya Arsene Wengerrel, és a szurkolókkal is jó a kapcsolata. De Barcelona az ő városa. Kevés olyan labdarúgót ismerek, akinek leigazolásával erősödne a keretünk, de Cesc közéjük tartozik” – tette hozzá az aranylabdás, aki a hétvégén a Real Madrid ellen a 40. szezonbeli gólját szerezte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik