Foci

Csapatot keres Torghelle

Nem érti miért mellőzik, és akkor is otthagyja a válogatott támadó az Augusburgot, ha a csapat feljut az élvonalba.

A Nemzeti Sportnak adott interjúban Torghelle Sándor elégedetlenségének adott hangot, hiszen alig kap játéklehetőséget a német másodosztályban szereplő Augsburg együttesében. Pedig a statisztikái nem rosszak, hét találatával második a házi góllövőlistán, és ha kezdőként lépett pályára, nem kapott ki a csapat.

„Edzőnk rám vonatkozó döntéseit már jó ideje nem értem, s eljutottam oda, hogy igazából nem is foglalkoztat. Ő a főnök, ő dönt, én csak edzem szorgalmasan, néha még játszom is” – értetlenkedett a sportnapilapnak adott interjúban a támadó, aki elmondta, hogy csapattársai sem értik Jos Luhukay döntéseit.

„Egyszer megkérdeztem Luhukayt, hogy jó formám ellenére miért mellőz, ő azonban nem mondott semmi elfogadhatót. Ezután nem fogok kilincselni nála, hogy világosítson fel erről vagy arról, dolgozom tovább, a nyáron pedig elhagyom az Augsburgot, mert itt nincs maradásom” – mondta a támadó, aki akkor is új egyesület után néz, ha a csapata feljut a német élvonalba.

Torghellét saját bevallása szerint Hollandiából már megkeresték, de konkrét ajánlatot gyelőre csak a német másodosztályból kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik