Foci

A Chelsea történelmet írna

Történelmi lehetőség előtt áll a Chelsea, ugyanis először duplázhat, azaz egyszerre lehet bajnok és kupagyőztes.

Az 1905-ben alapított londoni klub korábban háromszor volt bajnok és ötször kupagyőztes, dupláznia azonban eddig még nem sikerült. Most viszont jó esélye van erre, miután a Chelsea négy pont előnnyel vezet a Premier League-ben, emellett bejutott az FA-kupa május 15-én esedékes döntőjébe, amelyet a Portsmouth csapatával vív meg a Wembleyben.

A BL-búcsút (a Chelsea-t a nyolcaddöntőben az Inter ejtette ki) követően a Chelsea-nél egyre több szó esik a duplázásról, Carlo Ancelotti vezetőedző korábban egyértelműen célként fogalmazta meg a bajnoki serleg és kupa egyidejű elhódítását, és John Terry csapatkapitány is erről álmodozik.

“Nekünk lehetőségünk van arra, hogy történelmet írjunk, és mindenki azért dolgozik, hogy összejöjjön a Chelsea első duplázása” – jelentette ki a válogatott védő. Bár a Bajnokok Ligája-kiesés mindenkinek fájt, aki a Chelsrea-ért dolgozik vagy szorít, korántsem biztos, hogy a csapatnak akkor is esélye lenne a duplázásra, ha a Bajnokok Ligájában is helyt kellene állnia.

“Nem csak fizikailag, szellemileg is megterhelő lenne a BL-szereplés” – mondta Carlo Ancelotti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik