Foci

Bundázott a magyar válogatott kapusa?

A 90-es évek közepén Petry Zsolt állítólag 25 ezer euróért eladott egy Európa-bajnoki selejtezőt.

Törökországban évek óta folyik a kilencvenes évek bundabotrányának vizsgálata, egy török újság most hozta nyilvánosságra egy 2005-ös parlamenti bizottsági meghallgatás jegyzőkönyvét, mely szerint az 1995-ös Törökország-Magyarország Eb-selejtezőt a magyar válogatott kapusa, Petry Zsolt 25 ezer dollárért eladta – írja az Index. A meccset 2-0-ra nyerték a törökök, és először jutottak ki az Eb-re.

Petry a Genclerbirligi kapusa volt, amikor az 1996-os Európa-bajnokság selejtezőiben Magyarország 2-0-ra kikapott az isztambuli Inönü stadionban. Egy 2005-ös parlamenti bizottsági meghallgatás jegyzőkönyvében (a kihallgatás jegyzőkönyve) az olvasható, hogy a klub akkori elnöke, Ilhan Cavcev bevallja, tudott róla, hogy a magyar kapust megvette a török szövetség.

Törökország a mérkőzés előtt második helyen állt a csoportban, Svédország 7 ponttal követte. Fatih Terim csapatának nagyon kellett a győzelem, 1995 szeptember 6-án Hakan Sükür két fejesgóljával 2-0-ra győztek, ezzel a török válogato

Törökországban az összes lap címlapon foglalkozik a sztorival, bizonyára már tud a történtekről Petry Zsolt is, de egyik török újság sem tudta még megszolaltatni sem őt, sem a török szövetség akkori elnökét.

Petry Zsolt jelenleg a magyar válogatott kapusedzője, ugyanezt a posztot tölti be a Bundesligában szereplő TSV Hoffenheimnél is.

A pepsifoci.hu-nak sikerült elérnie Petry Zsoltot, a kapusedző pedig elárulta, számára szent a válogatott mez, igazából zsarolni akarták mert feljelentette akkori török csapatát a FIFA-nál, de ő nem ment bele.

“Mondták, hogy vigyázzak a családomra, meg ilyen-olyan balesetek történhetnek velem, de nem tettem semmit, és meg is nyertem az ügyet, aztán ingyen mentem a Feyenoordhoz. Ekkor már emlegették ezt a dolgot is, mondták, hogy állítólag bizonyítékaik vannak, hogy én eladtam azt a meccset. Most gondolom találtak valami dokumentumot, ahol szintén ez a dolog megjelenik, ezért pattant ki az ügy. Én úgy vagyok vele, hogyha komolyan gondolták volna, hogy ezt végigviszik, akkor már annak idején megpróbáltak volna valamit valóban felhozni ellenem, hogy ne essenek el a szép átigazolási összegtől. Sajnálom, hogy a nevemmel kapcsolatban egy ilyen dolog jön elő, de nem tudok mit tenni.Számomra szent dolog a válogatott, ilyen dolgot pedig nem csinál az ember, klubszinten sem” – nyilatkozta Petry Zsolt a pepsifoci.hu-nak.

Az interjú bővebben itt:

Bundavád a magyar válogatott kapus ellen: Petryt 15 éve megfenyegették, most újra mocskolják (pepsifoci.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik