Sport

Ortegának még fáj, hogy nem folytathatta a veszprémi kézicsapatnál

Marius Becker / EPA / MTI
Marius Becker / EPA / MTI
Szerdán csúcsrangadóra kerül sor a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjában, ahol a Telekom Veszprém a Barcelonát fogadja. A párharc érdekessége, hogy Carlos Ortega hat évvel a menesztése után ellenfélként, a címvédő edzőjeként tér vissza.

Szinte napra pontosan hat éve, 2015. szeptember 21-én menesztette a Telekom Veszprém a spanyol Carlos Ortegát, aki 2012-től irányította a magyar kézibajnokot, és itthon minden trófeát megnyert: három bajnoki címet, három Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy SEHA-ligát. Emellett 2015-ben Bajnokok Ligája- és Super Globe-döntőt is vívhatott.

Kapcsolódó
„Amikor a Fradi megkeresett, más már nem létezett számomra”
Interjú Pásztor Zsófiával, a női kéziválogatott új technikai igazgatójával a játékoskori élményeiről, a sydney olimpia csalódásáról, a Masters-Eb túléléséről.

A szakember sorsát egy lengyelországi, Plock elleni döntetlen pecsételte meg, a helyét akkor a másodedzője, Xavi Sabaté vette át.

Ortega egy évig japán szövetségi kapitányként dolgozott, majd 2016-17-ben a dán Kolding, 2017–2021-ben a német Hannover-Burgdorf edzője volt.

Szerda este a Veszprém Arénában ellenfélként, a BL-címvédő Barcelona vezetőedzőjeként tér vissza egykori munkahelyére, ahol aligha fogják füttyel fogadni. Korábbi veszprémi csapatából már csak Lékai Máté, a szlovén Gasper Marguc és a svéd Andreas Nilsson maradt hírmondónak, illetve az a Ligetvári Patrik is, akinek 19 éves korában éppen Ortega adott először kisebb szerepeket az első csapatban.

„Nem ez lesz furcsa a számomra, hanem sokkal inkább az, hogy a csapatom egykori húzóemberei közül Nagy Lászlót már a klub sportigazgatójaként fogom üdvözölni, Momir Iliccsel pedig úgy találom szembe magamat, mint az ellenfél vezetőedzőjével. Mind a ketten tudjuk, hogy egy kézilabdaedző soha nem tervezhet hosszú távra, mert ha nem eléggé eredményes, akkor felállítják, és máris jön az utódja.

A szívembe zártam Veszprémet, szerettem a szurkolókat, ahogy ők is megkedveltek engem, ezért is fájt, hogy a munkámat nem folytathattam ott

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak.

Az 50 éves szakember azt mondta, felkészültebbnek érzi magát, mint hat évvel korábban.

„Úgy látom, hogy a Veszprém védelme olykor áttörhetetlen betonfalat alkot, a támadójátékuk viszont még csak formálódik. A PSG legyőzését bravúrnak tekintem, a Kielcétől elszenvedett vereség és az elkövetett hibák viszont tanulságokkal szolgálhattak Ilics számára. Az mindenesetre nem látszott, hogy a nyáron hat meghatározó tudású játékosa is elhagyta Veszprémet, szóval ugyanolyan cipőben jár, mint a Barcelona” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik