Sport

Az újabb három kvótával lassan kimaxolják a tokiói keretet kajak-kenusaink

Facebook.com/MKKSZ
Facebook.com/MKKSZ

A magyar versenyzők egy férfi kajakos és két férfi kenus kvótát szereztek csütörtökön a tokiói játékokra a Szegeden rendezett európai olimpiai pótkvalifikációs viadalon, így Magyarország jelenleg az elérhető 18-ból 17 indulási joggal rendelkezik.

A hazai érdekeltségű döntőkben kezdésként Csizmadia Kolos esélyesként negyedik lett a kajak egyesek 200 méteres számában, ezzel lemaradt a kvótáról, amely az első két célba érkezőnek járt. Az INTER-ÉPFU AVSE 25 éves sportolója kissé beragadt a rajtnál, és később sem tudott javítani.

„Nagyon csalódott vagyok, sajnálom, hogy nem sikerült” – mondta Csizmadia. Hozzátette: „A gyengébb rajt nem lepett meg, ez hasonló szokott lenni, de most a pálya végében is voltak hibák. Jobban bekötöttem, mint amire számítottam, és a berúgás sem sikerült.”

A folytatásban az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupárosnak szintén az első vagy a második helyen kellett célba érnie, hogy kvótát szerezzenek 1000 méteren. A svéd stílusban, azaz azonos oldalon – a jobbon – evező fiatal duó is óvatosan kezdett, az első kétszáz méteren az utolsó helyen haladt, de aztán fokozatosan megkezdte a felzárkózást.

Féltávnál már a negyedik, 750 méternél pedig a harmadik helyen lapátoltak a magyarok, és bár az éllovas spanyol egység megelőzésére már nem maradt esélyük, a második helyen haladó portugálokat a hajrában sikerült lehagyniuk.

Második pozíciójuk pedig azt jelenti, hogy két magyar férfi kenus már biztosan indulhat Tokióban.

„Sosem mertük kimondani, hogy tokiói indulók leszünk, de most már talán nagyjából kimondhatjuk. Persze ezért még tennünk kell, de a mostani volt a legnagyobb lépcsőfok. Ha így folytatjuk, akkor valóban ott leszünk az olimpián” – mondta Adolf Balázs. Hüttner Csaba szövetségi kapitány előzetesen azt mondta, hogy ha a duó kvótát szerez, majd a hétvégi vk-n is megfelelően szerepel, bekerül a tokiói csapatba.

„Nagyon fájt a döntő, mi sem akartuk, hogy ilyen izgalmas legyen” – tette hozzá Fejes Dániel. „A mellettünk lévő két pályára figyeltünk, azzal nem számoltunk, hogy az alsó pályákon ennyire meglódulnak az ellenfelek.”

A Béke Kornél, Varga Ádám kajak kettes 1000 méteres futama Csizmadia elmaradt kvótaszerzése után különös jelentőséggel bírt, ráadásul ebben a számban csak a győztes örülhetett. A KSI fiatal párosa nem is bízott semmit a véletlenre, rögtön a rajt után az élre állt, és minden ellenőrzőponton elsőként áthaladva magabiztos győzelmet aratott. Diadaluk azért csak egy újabb kvótát jelent az országnak, mert férfi kajakban maximálisan hat indulási jog gyűjthető, és eddig a magyaroknak öt volt.

„Az előfutamot elrontottuk, eltaktikáztuk, de a középfutamban már azt tudtuk nyújtani, amit tudunk. Azt a teljesítményt pedig sikerült mára is átmentenünk” – kezdte az értékelést Béke.

„Valószínűleg a jobbos szembeszélben a nyolcas, kissé szélvédettebb pályán volt egy kis pályaelőnyünk, de egy kis szerencse benne van ebben a sportágban. Ezért is örülök, hogy fölényesen győztünk, nem pedig csak centiméterekkel” – tette hozzá Varga. A páros tagjai nem indulnak a hétvégi vk-n, készülnek a válogatóra, és ahogy fogalmaztak, lépésről-lépésre, versenyről-versenyre akarnak haladni.

A magyar válogatottnak most hat-hat férfi és női kajakos, három női kenus és két férfi kenus kvótája van. A még hiányzó indulási jog begyűjtésére az oroszországi Barnaulban sorra kerülő jövő heti világ kvalifikációs verseny kínálja az utolsó lehetőséget, a magyar induló Bodonyi András (C-1 1000 m) lesz.

„Ma eldőlt, hogy minden számban tudunk majd indulni Tokióban, ez óriási dolog” – jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. „A kenus fiúk kvótaszerzésükkel visszaadták a hitét az egész magyar férfi kenus szakágnak. Csizmadia Kolos és Bodonyi András is jól helytállt. Végtelenül boldogok vagyunk, és a jövő héten Bodonyi még megpróbálja megszerezni az utolsó indulási jogot is.”

A tokiói magyar csapat összetétele a hétvégi, ugyancsak szegedi világkupán, a május végi, hazai válogatón, illetve a júniusi, poznani Európa-bajnokságon elért eredmények alapján alakul majd ki.

Csütörtökön a magyar paraválogatott is szerzett két kvótát a paralimpiára, Kiss Erik és Molnár Nikoletta is a KL3-as kategóriában harcolta ki az indulási jogot – ugyanakkor Weisz Róbert szakágvezető tájékoztatása szerint a hivatalos megerősítésre néhány hetet még bizonyára várni kell.

A Maty-éri pálya péntektől vasárnapig világkupaversenynek ad majd otthont, a hazai színeket 45 versenyző képviseli.

A kiemelt képen Varga Ádám és Béke Kornél látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik