Sport koronavírus

Az élsportolók koronavírus-fertőzöttsége százszorosan felülmúlja a teljes népességben tapasztaltat

Öt sportág 290 élsportolójánál 29 pozitív mintát talált a Lacza Zsombor vezette kutatócsoport a Testnevelési Egyetemen (TE). Az öt sikersportág válogatottjain elvégzett kutatás kimutatta: az élsportolók az egészségügyi dolgozók után a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport Magyarországon, és vélhetően világszerte is.

Pozitív mintát szolgáltató, önként jelentkező élsportoló főképp a magyar úszóválogatott koronavírus fertőzésen átesett tagjai közül került ki, de a birkózó-válogatott, két válogatott kajak-kenus, és egy-egy ismert vívó és kerékpáros is adott mintát, írja az MTI.

A kutatás világviszonylatban is egyedülálló, mert hasonló élsportolói minta alapján nem jelent még meg publikáció a koronavírus-járvány eddig eltelt hónapjai alatt – áll a TE közleményében.

A vizsgálat összegzését, az annak alapján készült tanulmányt a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera Kft. ügyvezető-igazgatója, Lacza Zsombor közlésre nyújtja be az egyik legelismertebb orvostudományi folyóiratnak, a Sports Medicine-nek.

A kutatás azt mutatja, hogy a 290 vizsgált sportoló 10 százaléka átesett a vírusfertőzésen, ami százszorosan felülmúlja a teljes népességben tapasztalt számot. Általánosan kijelenthető, hogy az élsportolók viszonylag tünetmentesen jutnak túl a fertőzésen, de mindez nem jelenti azt, hogy nem fertőznek.

Ami emellett egyértelműen aggodalomra adhat okot: a fertőzött sportolók közül csupán egy versenyzőnél alakult ki védettség, így a betegséget az élsportolók jelentős része újra elkaphatja.

Lacza Zsombor elmondta, hogy a Testnevelési Egyetemen kiválóan ismerik a sportolók felkészülési szokásait, a sport nemzetközi kapcsolatrendszerét és ennek alapján megállapítható, az újrafertőződés esélye jelentős.

Mindez azt jelenti, csak egy ellenszérum nyújthat védettséget a sportolóknak, így addig a nagy nemzetközi események megrendezésekor a szokásosnál is fokozottabban kell figyelni a nézők és a sportolók elkülönítésére, a gyakori szűrésekre, majd a pozitívak azonnali kiemelésére.

Ameddig nincsen sem oltás, sem gyógyszer, a fertőzésveszély minimalizálása kritikus fontosságú, mivel nyájimmunitás még az erősen átfertőződött élsportolói közegben sem alakult ki – hangsúlyozta.

A kutatócsoport az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, vérplazma-terápiával segíti a súlyos fertőzötteket. Eddig több mint 350 korábbi fertőzött önkéntes jelentkezett, 120-an vettek részt előszűrésen és folyamatosan zajlik az ellenszérum készítése, amely 10 beteg részére már beadásra is került.

A szérum előállításában az OrthoSera Kft. partnere a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése a Semmelweis Egyetem segítségével valósul meg, de fontos partner a munkában a Pécsi Tudományegyetem virológiai központja és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház is.

Kiemelt kép: Marijan Murat / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik