Sport

Reformok jönnek a teniszezők Grand Slam-tornáin

A négy legnagyobb tenisztorna, az ausztrál, a francia és az amerikai nyílt bajnokság, valamint a wimbledoni verseny szervezői több reformjavaslatot is elfogadtak. Az úgynevezett Grand Slam-bizottság tagjai múlt heti ülésükön – amelynek döntéseit kedden hozták nyilvánosságra – úgy határoztak,

jövő évtől kezdve pénzlevonással sújtják azokat a játékosokat, akik a főtábla első fordulójában meccs közben visszalépnek, vagy a szokásosnál rosszabb teljesítményt nyújtanak.

Ezzel szeretnék elejét venni annak, hogy a játékosok sérülten is elindulnak a nagy tornákon csak azért, hogy felvegyék az első fordulós szereplésért járó jutalmat.

Azok, akik a sorsolás előtt visszalépnek, megkapják a pénzdíj ötven százalékát, míg a maradék részt a helyükre a főtáblára kerülő játékosok érdemlik ki.

További változást jelent, hogy a jövő évi ausztrál nyílt bajnokságon – az idei US Openen való tesztüzem után – a főtáblán is 25 másodperc áll majd rendelkezésre az adogatásra.

Az ülésen arról is döntöttek, hogy 2019-től kezdődően a mostani 32 kiemelt játékos helyett csak 16 lesz a Grand Slameken.

Fotó: Europress/Anadolu Agency/Mohammed Elshamy

Ajánlott videó

Olvasói sztorik