Sport

McFederer még a szoknyát is bevállalta Murray ellen

Roger Federer bemutató teniszmérkőzésen legyőzte Andy Murrayt, aki csaknem négy hónapos kényszerpihenő után tért vissza.

A 30 éves skót játékos Glasgow-ban lépett pályára a svájci sztár ellen, a 13 ezer néző előtt sorra kerülő találkozó bevételét jótékony célokra fordították. A gálán nem maradtak el a vidám jelenetek: Federer – aki vasárnaptól a londoni ATP-világbajnokságon szerepel – egy gémet egy nézőtől kölcsönkapott skót szoknyában nyert meg, míg szemmel láthatóan még nem százszázalékos ellenfele a döntő rövidítést kockás-pomponos sapkában, vörös parókában játszotta le. Az eredmény 6:3, 3:6, 10-6 lett Federer javára.

07:03-nál látható a szoknyás móka a videón:

“A csípőm még nem tökéletes, de jól alakulnak a dolgok. Nyolc hetem van még az első tornámig, és ezúttal hamarabb elutazom Ausztráliába, hogy jobban akklimatizálódjak” – mondta a korábbi világelső Murray, aki a wimbledoni bajnokság negyeddöntője óta nem játszott, és jelenleg csak 16. a világranglistán.

Ősszel Pekingben, Sanghajban, Bécsben és Párizsban sem indult sérülése miatt, noha mind a négy tornán, továbbá az évzáró vb-n is címvédőként vett volna részt.

A kétszeres olimpiai bajnok a tervek szerint 2018-ban a január eleji, brisbane-i tornán versenyez újra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik