Sport

3,8 milliárdért néz így ki a Komjádi-uszoda

3,8 milliárdért néz így ki a Komjádi-uszoda

A főváros egyik legrégebbi uszodája ékes bizonyítéka annak, hogy még egy 20. századi, teljesen lerohadt ingatlant is érdemes az új évezred elvárásainak megfelelő szintre hozni.

A budapesti vizes világbajnokság címén hét hónapnyi munka alatt 3,8 milliárd forintot költöttek a Császár-Komjádi Béla Sportuszodára. Az összeg nagyságán és az azt fedő tartalom összhangján lehet vitatkozni, a munkálatok szükségszerűségén nem érdemes. Aki nap mint nap sportolással az uszoda falai közt, a medencék valamelyikében töltötte a reggeleit, nyilván megerősíti, ráfért.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A Császár fürdő 1806-ban nyílt meg, a hozzátartozó épület azonban csak a 19. század második felében készült el. Bő száz évig kellett várni az újabb, jelentős átalakulásra; 1976-ban adták át a Császár szomszédságába megálmodott Komjádi Béla – 1932-ben olimpiai aranyérmet nyert magyar vízilabda-válogatott edzője – Sportuszodát.

A népek akkoriban csodájára jártak a nemzetközi léptékkel is unikálisnak számító elhúzható tetejű 50 méteres versenymedencének. Az így már dupla, nyitott és fedett nagymedencével egyaránt rendelkező uszodában utoljára 1989-90-ben történt ráncfelvarrás, ekkor a régi, több mint százéves épületrészek egy részét lebontották, majd 1997-ben újjáépítették.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Negyven évvel a Komjádi Béla Sportuszoda születésnapjától számítva újra gépektől lett hangos az évente átlagosan 100 (!) rendezvénynek otthont adó létesítmény. A hét hónapos munkálatok után az uszoda éjjel-nappal szürkületre emlékeztető aulája teljesen átalakult, a homlokzati üvegszerkezet cseréjét követően ma már nappal valóban nappali világosság van, nem utolsósorban bentről rá lehet látni a Dunára.

A modern beléptetőrendszert átlépve azt látni, hogy az öltözők erősen ütött-kopott, szakadozott negyvenéves szekrényeit modern csapat- és csoportos öltözők, kabinok váltották fel.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Gondoltak a mozgáskorlátozottakra is, hiszen számukra is biztosították a külön öltözési lehetőséget, illetve a fedett medencék akadálymentes megközelítését. A csempék terén erősen folytonossági hiánnyal küzdő vizesblokkok is gusztusos kék színben pompáznak immár.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Döbbenet, de a medence eresztett, így a medence szigetelése, valamint a közönség számára “láthatatlan” vízellátó rendszer, a szellőztetés és a légtechnika is megújult. A Komjádi jellegzetes, évek óta azonban hibás nyitható tetőszerkezetét is megjavították.

A nézők külön bejáraton, a Komjádi utca felül léphetnek be a létesítménybe, ahol már új padokon, korszerű eredményjelzőn követhetik az eseményeket.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Fotó: 24.hu/Berecz Valter
Olvasói sztorik