Sport lineup

Lehet örülni: vége a Patriotsnak

A nagydöntőbe persze még így is bejuthatnak, de már nem ők számítanak a legesélyesebbnek.

Hétvégén rendezik az NFL hatodik fordulóját, ez pedig már az a meccsmennyiség, ami után elhamarkodott következtetéseket lehet tenni az egész szezonra vonatkozóan. Az alapszakasz eleje alapján persze még nem sok tanulságot lehet levonni, talán csak annyit, hogy kinek milyen nehéz dolga lesz a rájátszásba jutást illetően. Magyarán, még nem dőlt el semmi, lehetnek még utolsókból elsők, sőt, vert helyzetből is lehet a végén győztesként távozni a pályáról. Erről talán az idén egyelőre gyengélkedő New Engalnd Patriots tudna a legtöbbet mesélni.

A világ legjobb csapatának annyi

A szezon első pár meccséből az már biztosan kiderült, hogy a New England Patriots valószínűleg idén már nem fogja tudni hozni ugyanazt a teljesítményt, mint az elmúlt években. Ez egy, a sok sarkos, elhamarkodott kijelentésből, amit ma tenni fogunk, és még messze vagyunk a végétől. Szóval a Patriots esetében amikor formahanyatlásról beszélünk, akkor érdemes óvatosan fogalmazni, mivel velük szemben az elávárások sokkal magasabbak, lévén, hogy a valaha volt egyik legsikeresebb NFL-csapatról beszélünk.

A New Englandnek nem elég nyernie, minden meccsen parádéznia is kell, ami ebben a szezonban egyelőre nem igazán akar összejönni.

Sőt, a Pats-nek egyelőre a győzelmek sem nagyon jönnek össze: jelenleg a parádésnak kortánsem nevezhető 3-2-es mérleggel az AFC keleti divíziójának harmadik, nem továbbjutó helyén tanyáznak. Donald Trump kedvenc csapatának gyengélkedése egyszerre több dologgal is magyarázható. Mindenekelőtt rengeteg a sérültjük. A soron következő New York Jets elleni idegenbeli mérkőzésen például egy egész csapatnyi, nyugodtan írhatjuk, klasszis fog hiányozni, többek között van rá esély, hogy Tom Brady sem léphet majd pályára egy vállsérülés miatt.

De valószínűleg nem lesz a kezdőben Rob Gronkowski sem, mintahogy a védelem egyik legfontosabb tagja, Dont’a Hightower is hiányzik majd. Nagy probléma még a Patriots-nál, hogy az edzőlegenda, Bill Belichick idén nem tudott előrántani a kabátja zsebéből olyan semmiből talált ütőkártyát, mint amilyen az előző években mondjuk Julian Edelman volt. Aki egyébként szintén sérült és nem léphet pályára az egész szezonban.

Divat lett gyűlölni

A New England középcsapatból futballdinasztiává válása temérdek győzelemmel, fájdalommal, küzdelemmel és még az előbbieknél is több gyűlölettel van kikövezve. Ennek persze több oka is van, az egyik például, hogy a Patriots a valaha volt egyik legsikeresebb csapat az NFL történetében, ez pedig érthetően feldühíti azokat, akik másért szorítanak. De ennél sokkal komolyabb érv, hogy a csapatot a sikerek mellett a botrányok sem kerülték el. A Pats sokat trükközött a szabályokkal, a vezetés és sokszor a játékosok is szerettek a fair és a szabálytalanság határán mozogni. Az egyik legnagyobb ügy az emlékezetes labdaleengedős botrányból lett, ami miatt Tom Brady komoly, több meccsre szóló eltiltást kapott.

Ez az egész gyűlölet mára oda vezetett, hogy ha a Patriots-nak szurkolsz, akkor az két dolgot jelenthet: vagy hülye divatszurkoló vagy, aki ráadásul nem is ért a focihoz, vagy te magad vagy a sátán fattya.

Fotó: Getty Images/Jim Rogash

Az eredmények pedig makacs dolgok, azokat elvitatni olyan, mintha nem akarnánk tudomást venni a valóságról. A valóság pedig az, amit már fentebb többször is leírtunk, harmadjára nem fogjuk.

A gyűlölködők sokéves megpróbáltatásai azonban idén végetérhetnek. Persze nem úgy, ahogyan azt sokan szeretnék: durván, erőszakosan, véresen, brutálisan, hanem szépen, lassan eltűnve, visszasüllyedve a középszerűségbe. Ennek az első lépései kezdődhettek meg idén, amikor a csapat már a nem túl acélos Tampa Bay Buccaneers ellen is vért izzadt a győzelemért.

Persze még csak 5 meccset játszottak le ebből a szezonból, így bármi lehet a végén, akár az is, hogy megint ott űlünk majd hajnalban a tévé előtt a fejünket fogva, hogy ezt nem hisszük el, megint megcsinálták. Mert gyakorlatuk van benne, az biztos.

Kiemelt kép: Getty Images/Billie Weiss

Ajánlott videó

Olvasói sztorik