Sport

Papírforma: elődöntős mindkét magyar váltó a rövidpályás gyorskorcsolya vk-n

A magyar férfi és női váltó is elődöntőbe jutott pénteken a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának BOK Csarnokban zajló első állomásán.

A selejtező első fordulójában a 2017-es világbajnoki bronzérmes Knoch Viktor, Burján Csaba, Varnyú Alex, Liu Shaoang alkotta magyar négyes a harmadik helyen “utazott” az 5000 méteres táv feléig, amikor egy váltásnál feljött az amerikaiak mögé a második helyre. Liu végül megnyerte a magyaroknak a kört.

A második körben már legerősebb összeállításában korcsolyázott jégre a magyar csapat, Varnyú helyére Liu Shaolin Sándor került. Ennek ellenére jóval izgalmasabban alakult a futam. Egy váltást elrontottak a magyarok, és az esést követően meglódult a három rivális, ennek ellenére a hazai csapat nagy energiákat mozgósítva felzárkózott. Az utolsó körökben Liu Shaoang előzéseinek köszönhetően a magyar váltó feljött a második, továbbjutást érő helyre a kínaiak mögé.

Viktor lökte be Csabát, aki átesett a kínai lábán. Szerencsére Viktor azonnal kapcsolt és leváltotta a jégen fekvő Csabát, én pedig egyből bevágtam elé, mert ha még fél kört kell mennie, akkor elúszik a futam

– idézte fel a történteket Liu Shaoang. Bátyja, Liu Shaolin azt emelte ki, hogy milyen tökéletes kondícióban vannak, amit most sikerült megmutatniuk. Szerinte igazi csapatmunka volt, mert jól és gyorsan reagáltak az esetre, illetve az ebből adódó váltáseltolódásokra is.

A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra összeállítású női váltó éppen azzal a kínai stafétával került azonos előselejtezőbe, amely mögött második lett az idei világbajnokságon. Ők és a kazah négyes szinte azonnal leszakította a 3000 méteres futam negyedik résztvevőjét, az ukrán csapatot.

A második körre Kónya helyett Bácskai Sára Luca került a váltóba, amely ebben a felállásban is magabiztosan jutott a szombati elődöntőbe. A magyarok a kanadaiakkal karöltve már a negyedik-ötödik körre elhúztak a német és a francia négyestől, így a végig vezető tengerentúliak és a szorosan mögöttük lévő magyarok különösebb csata nélkül biztosították helyüket a legjobb nyolcban.

Csütörtökön jószerivel másfél év után versenyeztem először egyéniben, ami meg is látszott a teljesítményemen, meg voltam szeppenve, emiatt egy könnyebb futamot rontottam el. Szerencsére ma már sokkal jobban ment. Kívülről könnyűnek tűnhetett a váltó továbbjutása, de nem volt az, a kanadaiak óriási tempót diktáltak, nagyon elfáradtunk a végére

– értékelt Heidum Bernadett, aki combsérülése miatt szinte a teljes előző szezont kihagyta, csütörtökön pedig kiesett az 1500 méter selejtezőjében. Hozzátette, azért nem próbálták megelőzni a juharleveles négyest, mert mindkét edzőjük azt kérte, hogy csak a biztosra menjenek, a legfontosabb a kvótaszerzés.

A budapesti verseny szombaton 13.45-től az 500 és 1500 méter küzdelmeivel folytatódik a negyeddöntőtől a fináléig, továbbá a váltók elődöntőire kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik