Sport

Decemberben ismét összecsap Bellew és Haye

David Haye megkapja a lehetőséget, hogy visszavágjon márciusi legyőzőjének, Tony Bellew-nek. Az első meccsen a 11. menetben TKO-val szenvedett vereséget Haye, igaz utólag kiderült, hogy a hatodik menettől sérült Achillesszel bokszolt. Ellenfele is sérülten fejezte be az összecsapást, Bellewnál kéztörést diagnosztizáltak győzelme után.

Már a tavaszi meccs előtt is csípős stílusú felvezetést kapott a meccs és bár senki sem számíthat a Floyd MayweatherConor McGregor ütközethez hasonló trashtalk-háborúra, minden bizonnyal sok szópárbajt vívnak majd a felek a következő mérkőzés előtt is.

A visszavágó bejelentésekor David Haye rögtön elmondta, hogy Bellew megnyerte a lottót az első meccsen, de ott kétszer senki nem szokott nyerni. Érkezett is Bellew válasza:

Újra győzni fogok és sikeremmel lezárom David Haye karrierjét! Ha még egyszer kikap ellenem, lehúzhatja a rolót

Az első meccshez képest változás, hogy míg márciusban cirkálósúlyban ütköztek meg az ökölvívók, addig decemberben már nehézsúlyban rendezik meg a visszavágót.

Az összecsapást december 17-én Londonban az O2 Arénában rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik