Sport

Vízilabda: kialakult az Európa Kupa mezőnye – mindkét nemben érdekeltek vagyunk

Nyilvánosságra hozta a vízilabda-válogatottak Európa Kupájának mezőnyét a kontinentális sportági szövetség (LEN) kedden.

A közlemény szerint a magyar férfi- és női csapat is részt vesz a sorozat első kiírásában. A tavaly nyári olimpia és az idei, budapesti világbajnokság dobogósai a férfiaknál kivétel nélkül ott lesznek a mezőnyben, és az ötkarikás játékokon, illetve a vb-n is címvédő Egyesült Államokon kívül ugyanez igaz a női sorozatra is. A csoportkör sorsolására szombaton kerül sor Róma tengerpartján, Ostiában.

A sorozatban 13 férfi és kilenc női válogatott szerepel, a küzdelmek nemenként három csoportban kezdődnek majd novemberben. A férfiaknál a tervek szerint az első és a második helyezettek jutnak tovább, valamint a két legjobb harmadik. Februárban két négyes csoportban folytatódik a játék, majd tavasszal kerül sor a négyes döntőre. Mindhárom fázis körmérkőzéses rendszerű.

A nőknél a szombati sorsolásig egy csapat csatlakozására még van esély, de ettől függetlenül a lebonyolítás hasonló rendszerben történik.

Az Európa Kupa mezőnye:

Férfiak: Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Magyarország, Montenegró, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Törökország

Nők: Franciaország, Görögország, Horvátország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Törökország

A menetrend:

Férfiak:
első csoportkör, november 17-19.
második csoportkör, 2018. február 15-18.
négyes döntő, 2018. április 6-8.

Nők:
első csoportkör, november 24-26.
második csoportkör, 2018. február 1-4.
négyes döntő, 2018. március 23-25.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik