Sport

Futsal Eb: nagy csatában maradtunk alul a lengyelekkel szemben

A magyar futsalválogatott kedden 6-4-es vereséget szenvedett Lengyelországban az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján, így nem jutott ki a kontinenstornára. Sito Rivera szövetségi kapitány együttese 2-1-es előnyről várta a koszalini második felvonást, amelyen kifejezetten rosszul kezdett, ugyanis

a hatodik percben 11 másodperc alatt két gólt kapott.

Ennek ellenére a szünetig sikerült egyenlítenie, Horváth Norbert megpattanó lövésével és Dróth Zoltán szemfüles góljával.

A folytatásban sokáig nem született gól, de ahogy múlt az idő, egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a hazaiak, akiknek ekkor legalább két gólra volt szükségük, hogy megnyerjék a párharcot. Nyolc perccel a mérkőzés vége előtt törtek meg a mieink, de ekkor még mindig a magyarok álltak továbbjutásra több idegenben szerzett góljaink miatt.

Sajnos azonban Komáromi Péter egy mezhúzás miatt megkapta második sárga lapját, a kiállításból származó előnyt pedig hamar gólra váltották a lengyelek, sőt a kapust lehozó magyarok üres kapujába is behullott még egszer a labda. A hajrában már csak szépítésre futotta a magyarok erejéből, így két góllal kikaptunk és kihagyjuk az Európa-bajnokságot.

A magyarok 2005, 2010 és 2016 után negyedszer szerepelhettek volna az Eb-n, a lengyelek pedig 2001 után másodszor jutottak ki. A csoportsorsolást pénteken déltől tartják Ljubljanában.

Végeredmény – Futsal Eb-pótselejtező, visszavágó:

Lengyelország-Magyarország 6-4 (2-2)
Gólszerző: Franz (6., 6.), Wojciechowski (27.), Kubik (32., 34.), Solecki (36.), illetve Horváth (8.), Dróth (14., 40.), Hosszú (36.)
Kiállítva: Franz 18., illetve Komáromi 32.

Továbbjutó: Lengyelország 7-5-ös összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik