Sport

Válogatott: a csapatkapitány mérges azokra, akik lemondták az Eb-szereplést

A magyar női röplabda-válogatott vasárnap a német csapat ellen is remekül helyt állt, de végül kikapott és befejezte szereplését az Európa-bajnokságon. Ugyan három mérkőzéséből hármat is elveszített az együttes, de minden elismerés megilleti a játékosokat, mivel több kulcsember is hiányzott és a program sem a mieinknek kedvezett: a három mérkőzést három nap alatt játszotta le a válogatott, miközben a csoportban mindenki másnak van/volt legalább egy pihenőnapja.

A csapatkapitány, Bokorné Liliom Rita fel is emelte a hangját az M4 Sportnak nyilatkozva.

Azt mondta, lényegében kilenc játékos alkotta a válogatott magját, nem csoda, ha elfáradtak. A távol maradók közül nem mindenki sérülés miatt mondta le a szereplést, voltak akik maguktól döntöttek így, vagy a klubjuk nem engedte el őket. Többen is csalódtak a válogatotton belül azokban, akik inkább a klubteendőiket választották, mint azt, hogy Magyarországot képviseljék az Európa-bajnokságon. Szerinte elsősorban a klubvezetőknek kellene elérniük, hogy a játékosok igenis menjenek a válogatottba játszani.

Azokra, akik nem szólnak, hogy nem is jönnének, kicsit mérgesebb is vagyok.

A csapatkapitány az Eb-n szereplő csapatra nagyon büszke, mert szerinte fejlődött a társaság. A magyar válogatott egyébként 2019-ben már zsinórban a harmadik Európa-bajnokságon fog részt venni (2015-ben 28 év után jutott ki ismét a csapat), két év múlva ugyanis társházigazdák leszünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik