Sport

Donald Trump kirohanásával már Tom Brady sem ért egyet

Mi is foglalkoztunk vele, hogy Donald Trump legutóbbi kirohanása nem volt telitalálat. Az Egyesült Államok elnöke arra szólította fel az NFL-es klubelnököket, hogy rúgják ki azokat a játékosaikat, akik térdelnek a himnusz alatt tiltakozásul. Ezt általános felzúdulás követte, majd Trump erre azt tweetelte, hogy a szurkolóknak bojkottálniuk kellene a meccseket.

Ebből az következett, hogy a vasárnapi játéknapon minden csapat tagjai protestáltak, voltak olyanok is, akik ki sem mentek a pályára a himnusz idejére. Sőt, még egy baseball-játékos és féltérdre ereszkedett a nemzeti dal alatt.

Nem úgy tűnik, mintha Donald Trump nyerésre állna ebben a vitában és már jó barátjára, Tom Bradyre sem számíthat ebben a kérdésben. A New England Patriots ikonja egy hétfői rádióadásban azt mondta:

nem ért egyet Trumppal.

„Elég megosztó volt, amit írt. Én támogatom a csapattársaimat, hiszek abban, hogy lehet tiszteletben, szeretetben és bizalomban együtt élni. Erre tanítottak a szüleim és én így élem a mindennapjaimat”mondta a rendkívül diplomatikus Brady, aki azt is megjegyezte, mindenkinek joga van tiltakozni valami ellen, ami neki nem tetszik, épp erre épül a demokrácia.

Donald Trump közben nem áll le. Hétfőn két tweetet is kiengedett a témában, az egyikben azt írta, kifütyülték azt a pár játékost, aki térdre ereszkedett, egy másikban pedig létrehozta a #StandForOurAnthem (állj fel a himnuszunkért) hashtaget.

A párról csak annyit, hogy rengeteg játékos hallgatta féltérden a himnuszt, a többiek pedig szinte egytől-egyig egymásba karolva álltak sorba, ezzel is jelezve társaik felé, hogy támogatják őket. Utóbbival egyébként már Trumpnak sincsen baja.

Fotó: Europress/AFP/Maddie Meyer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik