Sport

Hári János 11 év után hazatér

hári jános (hári jános)
hári jános (hári jános)

A Magyar Jégkorong Válogatott támadója még csak 25 éves, de felnőtt szinten most játszik először Magyarországon. Hári János az EBEL-ben szereplő Fehérvár AV19 jégkorongcsapatához igazolt..

Kóger Dániel sérülése miatt szükségesnek láttuk, hogy egy minőségi játékossal pótoljuk őt. Miután Hári János németországi csapatától távozott, számunkra pont kapóra jött, hogy egy ilyen kvalitású játékos szabadon igazolhatóvá vált

– nyilatkozta Szélig Viktor szakmai igazgató.

A klub szerdai közleményéből az is kiderül, elképzelhető, hogy a német Düsseldorf csapatától Fehérvárra kerülő játékos szerepvállalása az osztrák ligában érdekelt együttesnél nem lesz hosszú.

Nem titok, a szerződésében opcióként jelöltük meg azt, hogy a novemberi szünet ideje alatt erősebb bajnokságból érkező ajánlat esetén eligazolhat

– mondta Szélig, hozzátéve, hogy ha ez nem történik meg, akkor a székesfehérvári csapatot erősíti majd a szezon végéig.

Hári 2006-ban, 14 évesen került Svédországba, ahol 175 élvonalbeli mérkőzésen lépett jégre, csapatait pedig 54 ponttal segítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik