Sport

Négygólos zakóval kezdte a Szeged a BL-szezont

24.hu
24.hu

2017. 09. 17. 21:12

Korábban a témában:

Remekül kezdett a Szeged, a Francia Kupában címvédő hazaiak hibáit kihasználva, Bánhidi Bence vezérletével gyorsan ellépett 3-0-ra. Egy ideig a folytatásban is hatékony volt a magyar együttes védekezése, de aztán átvette az irányítást a Nantes, amely 2-6-ról előbb felzárkózott, majd egyenlített is (9-9). A vendégek az orosz Szergej Gorbok találataival igyekeztek tartani magukat, de a 22. percben először hátrányba kerültek (12-13), és a különbség a szünetig még nőtt is (15-18).

A második felvonásban már nem tudott olyan jól védekezni a Szeged, ahogyan az első félidő elején, a házigazdák magabiztosan őrizték előnyüket, győzelmüket végül nem fenyegette veszély.

A hazaiak – és egyben a mezőny – legeredményesebb játékosa a spanyol Eduardo Gurbindo és a német Dominik Klein volt hat találattal, magyar csapattársuk, Faluvégi Rudolf kétszer talált be.

A Szeged jövő szombaton a horvát PPD Zagreb otthonában, a Telekom Veszprém pedig hazai pályán a német Flensburg-Handewitt csapata ellen folytatja szereplését a BL csoportkörében.

A kapus Borbély Ádám együttese, a lengyel Wisla Plock házigazdaként 26-22-re kikapott a címvédő macedón Vardar Szkopjétól.

Eredmény – kézilabda-BL, A csoport, 1. forduló

Nantes (francia) – Szeged 30-26 (18-15)

a Szeged gólszerzői: Balogh Zs. 5, Bánhidi, Gorbok, Källman 4-4, Skube 3, Sostaric 2, Pedro, Gaber, Bodó, Zsitnyikov 1-1

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.