Sport

Tiltott teljesítményfokozó szerekkel kereskedőket, köztük rendőröket kaptak el

Összehangolt akció tiltott teljesítményfokozó szerek kereskedőivel szemben. A Budapesti Nyomozó Ügyészség eljárást folytat egy tiltott teljesítményfokozó szerek kereskedelmével foglalkozó kereskedői-hálózat több tagjával szemben. Az ügynek ezidáig öt gyanúsítottja van, két rendőr és három civil személy.

A jelenlegi adatok szerint az egyik civil gyanúsított a kereskedői hálózat irányítója, aki a megalapozott gyanú szerint a tiltott szerekkel kereskedett, illetve mást is megbízott (köztük a két rendőr gyanúsítottat is) a tiltott szerek értékesítésével.

A két rendőr és a másik civil gyanúsított a tiltott szerek értékesítésével, illetve viszontértékesítésével, a harmadik civil személy pedig ezeknek a szereknek az előállításával gyanúsítható megalapozottan.

Az üggyel összefüggésben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon is folyik párhuzamosan egy nyomozás, amelyben a nyomozó hatóság szintén több gyanúsítottat hallgatott ki. A párhuzamos nyomozás oka az, hogy az ügy rendőr gyanúsítottjaival szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek van hatásköre eljárni.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve a napokban közös akciót hajtottak végre, amelynek keretében több helyszínen is házkutatást tartottak, és a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az előtte folyó eljárásban az előzetes letartóztatás feltételeit megvizsgálta, és azt az egyik rendőr, valamint az egyik civil gyanúsított esetében tartotta szükségesnek és indokoltnak, ezért annak elrendelésére indítványt tett. A bíróság az ügyészi indítvány alapján mindkét gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte. A kereskedelmi hálózat irányításával gyanúsított férfi a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság előtt folyamatban lévő ügyben van előzetes letartóztatásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik