Sport

“A budapesti vb jó reklámja volt a cselgáncsnak”

ferfi-cselgancs-csapat(650x433).jpg (férfi cselgáncs csapat, cselgáncs, dzsúdó, )
ferfi-cselgancs-csapat(650x433).jpg (férfi cselgáncs csapat, cselgáncs, dzsúdó, )

Tóth László, a Magyar Judoszövetség elnöke három érmet várt honfitársaitól a budapesti cselgáncs-világbajnokságon, de a három ötödik hellyel szakmailag is elégedetten zárta az eseményt, miként házigazdaként a rendezést.

Rengeteg köszönő jókívánságot kaptam, illetve kapok folyamatosan a versenyzőktől, edzőktől, sportvezetőktől, hogy itt lehettek Budapesten, és ilyen nagyszerű kiszolgálásban részesítettük őket

– mondta Tóth László hétfőn az MTI-nek.

Az elnök elmondta: a tőszomszédságban lévő Hotel Aréna jóvoltából a versenyzőknek nem voltak utazási gondjaik – hasonló méretű világverseny esetében ez ritkaság –, a Papp László Budapest Sportaréna edzőtermében pedig a vitaminsarok felállítása révén extra újítással kedveskedtek a főszereplőknek.

A magyar válogatott szakmai irányítói egy érem és egy pontszerző hely megszerzését tűzték ki célul, ezzel szemben az elnök három érmet várt.

Mindig optimistább vagyok a szakvezetőségnél, és hiába nem szereztünk érmet, a három ötödik helyünk után sem vagyok csalódott. Az ötödik pozíció bizonyíték arra, hogy abból bármikor lehet bronzérem, vagy akár végső győzelem is. Erős válogatottunk van, tele kiváló versenyzővel, bízom benne, hogy a következő világversenyeken, s ide sorolnám a tokiói olimpiát is, összejön az éremszerzés.

Tóth László a vb hangulatával is elégedett volt, mint elmondta, a franciákon, a japánokon és az oroszokon kívül ilyen atmoszférát a sportágban sehol máshol nem teremtenek a nézők. Mint elmondta, jó reklámja volt a világbajnokság a sportágnak.

Összességében a budapesti vébé jó reklámja volt a sportágnak itthon és külföldön, amire házigazdaként büszkék lehetünk

– zárta értékelőjét az elnök.

 

A 18 fős magyar küldöttség Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90) és Bor Barna (+100) révén három ötödik hellyel zárta az egy héten át tartó világbajnoki küzdelmeket a Papp László Budapest Sportarénában, ahol 126 ország 731 versenyzője lépett tatamira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik