Sport

Tóth Krisztián az utolsó pillanatokban veszítette el a világbajnoki bronzcsatát

A cselgáncs-világbajnokság 90 kilogrammos mezőnyében a 23 éves Tóth Krisztián egész nap remekül dzsúdózott, öt mérkőzést is megnyert, így elődöntőig jutott. Ott aztán egy pillanatnyi kihagyás vereséget ért, a szerb Nemanja Majdovtól kapott ki. Így a bronzéremért lépett tatamira pénteken délután, az ellenfele a 2015-ös világbajnok Gwak Dong-han volt. A dél-koreai az ötödik a világranglistán, Tóth a 15.

Aktívan kezdett a magyar, dobásokkal próbálkozott, de sikertelenül. Aztán megintették, úgy ítélték meg, hogy a ruháját szándékosan húzta ki az öv alól. A második perc elején a dél-koreait is megintették, Tóth sokkal aktívabb volt addig. Az utolsó fél percbe érve a dél-koreai vazaarit ért el, ezzel pedig lényegében el is dőlt a bronzmérkőzés.

A 2014-ben világbajnoki, 2016-ban Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth így az ötödik helyen zárta a budapesti világbajnokságot. Egy nappal korábban Csoknyai László lett ötödik, ez a két helyezés eddig a legjobb magyar eredmény a hazai rendezésű vébén.

„Ezen az utolsó meccsen csak arra figyeltem, hogy kijöjjek az előző elvesztett mérkőzés utáni gondolataimból, ami sikerült is. Kihajtottam magam, de sajnos a vége felé ráléptem a koreai indítására, mert mentem előre, ilyenkor benne van a hibalehetőség”– elemezte keserűen a történteket Tóth, majd rátért arra, hogy rossz érzés két vereséggel befejezni egy vb-t, ugyanakkor sikeresen tért vissza hosszú kényszerpihenő után.

„Nyolc hónapot hagytam ki sérülés miatt, idén csak négy versenyem volt, úgyhogy végül is nem panaszkodom.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik