Sport

Cselgáncs-vb: mindkét magyar versenyző kiesett a hétfői nyitónapon

Két magyar dzsúdósért szoríthattunk a budapesti cselgáncs-világbajnokság nyitónapján, azonban Szabó Csaba és Csernoviczki Éva is kikapott az első ellenfelétől.

A 60 kilósok mezőnyében induló Szabó Csaba volt az első magyar, aki hazai közönség előtt tatamira léphetett. Ellenfele az olimpiát is megjárt olasz Elios Manzi volt, aki aktívan kezdett, emiatt a magyar dzsúdóst kétszer is megintették. Mivel azonban értékelhető akciót nem hajtott végre, aranypont döntött a mérkőzésen. Szabó keményen támadta az olaszt és egyenlíteni tudott, azonban 2-2 után ismét a magyar versenyző kapta a harmadik intést, így Manzi jutott tovább a maratoni 9 perces küzdelem után.

Végig kiegyenlített volt a mérkőzés, 2-0-ás intéssel kezdtük el a hosszabbítást, a végén mégis egyenlő volt az intések száma. Már majdnem tíz perce ment a tiszta játékidő, amikor egy alibipróbálkozással elhitette, hogy ő az aktívabb. Csalódott vagyok, szerintem egyáltalán nem volt jobb nálam, de kellemetlen ellenfél volt. Egy apró kihagyás volt és vége is lett a világbajnokságnak.

– nyilatkozott Szabó Csaba az összecsapás után.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Csernoviczki Éva nem sokkal Szabó után kezdte a világbajnoki szereplését a 48 kilósok között, sajnos ellenfele, a mindössze 18 esztendős Melissa Hurtado Munoz alaposan meglepte a 2011-ben világbajnoki, 2012-ben olimpiai bronzérmes magyar dzsúdóst. Két perc után mindketten kaptak egy-egy intést, de akciót nem láttunk. Fél perccel később Munoz leszorította a magyart, s miután 20 másodpercig nem tudott kiszabadulni Csernoviczki, ipponnal meglepetésre a kubai győzött.

Edzőtáborban küzdöttem már egyszer ezzel a kubai lánnyal, akkor minden rendben volt. Most is megvoltak a fogásaim, de mégsem jöttek össze az indítások, nagyon sajnálom. Hiányzott belőlem az a lazaság, ami kellett volna ahhoz, hogy elindítsak jó technikákat.

– mondta kissé megszeppenve Csernoviczki a küzdelem után.

Amennyiben Manzi és Munoz bejutnak a fináléba, még vigaszágon folytathatják a világbajnoki szereplést a magyarok, ellenkező esetben ma már nem lesz magyar résztvevője a hétfői versenynapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik