Sport

Minden idők legjobb Masters Világbajnoksága a budapesti

Mohamed Diop, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) Bureau masters bizottságának felügyelője a magyarországi rendezésű masters világbajnokságot minden idők legjobbjának nevezte.

A szervezet elnöke, Julio Maglione július végén a “normál” vb-ről mondta ugyanezt.

Kollégáim, a masters bizottság tagjai, de valamennyi versenyző, résztvevő nevében határozottan állíthatom: ez volt minden idők legjobban megrendezett masters világbajnoksága

– értékelte a záróünnepségen a magyarországi sporteseményt Mohamed Diop, aki személyes tapasztalatával is megerősítette dicsérő szavait. Diop öt úszószámban indult el a masters vb-n, így nemcsak vezetőként, hanem versenyzőtársként is volt lehetősége megismerni mások véleményét.

Minden versenyző szerint kitűnő volt a rendezés és Budapestet nagyon nehéz lesz felülmúlni, valamint Diop hozzátette: hatalmas segítséget kaptak a magyar szervezőktől, akik tökéletes körülményeket biztosítottak.

“Megcsináltuk! Megcsináltátok!” – kezdte beszédét Seszták Miklós, a vasárnap zárult masters vb szervezőbizottságának elnöke. A nemzeti fejlesztési miniszter kiemelte, a nemzetközi szervezet vezetői a vizes, majd a masters vb-t is minden idők legjobbjaként minősítették, pedig a nemzetközi szervezet már tizenhat vb-t rendezett korábban.

Mi tagadás, korábban akadtak pillanatok, amikor kissé elsápadtunk, hiszen az orosz rendezők feladták a leckét. Mégis az hangzott el, hogy ez sikerült. És a FINA részéről ez a msters-vb esetében is megfogalmazódott.

Seszták kifejtette: reményei szerint a sikeres magyar rendezésű sportos világesemények sora a jövőben “végeláthatatlanul” folytatódik, majd ezt követően lezárta a masters vb-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik